Egy arab apától és zsidó anyától született fiúnak rendeztek bár micva szertartást egy zsinagógában, miután az anya elvált börtönben ülő, erőszakos férjétől és új életet kezdett gyermekével – írja az Arutz7.

Béjlá Ukrajnából vándorolt Izraelbe még a kilencvenes évek elején. Fiatal lányként szerelmes lett egy arab férfiba, hamarosan összeházasodtak és a Palesztin Autonómia egyik településén kezdték meg közös életüket. A nő később felvette az iszlám hitet, majd a család egy zsidó településre költözött. Ahogy az ilyen házasságoknál gyakran megesik, a férj rendkívül erőszakosan bánt a feleségével, aki nem hagyhatta el a házat és így segítséget sem tudott kérni. Ebben az a tény is hátráltatta, hogy nem tanult meg jól héberül és nehezére esett a kommunikáció a külvilággal. A helyzet akkor változott meg, amikor új szomszéd költözött melléjük, aki felfigyelt Béjlá nehéz sorsára. Egy oroszul beszélő ismerőse segítségével elnyerte a nő bizalmát, aki beavatta problémáiba. A szomszéd ekkor felvette a kapcsolatot az efféle ügyekben segítséget nyújtó Jád Leáchim alapítvánnyal, akik felajánlották közbenjárásukat, ám Béjlá ezt visszautasította, annyira félt bántalmazó férjétől. Egy év elteltével azonban megváltoztak a körülmények: férjét a palesztin rendőrség egy bűncselekmény miatt letartóztatta, így a nő szabadabban dönthetett a sorsáról.

A Jád Leáchim szociális munkása segítségével egy iszlám vallási bíróságon felbontotta házasságát és új életet kezdett fiával, immár zsidóként. Az alapítvány munkatársainak segítségével megismerkedtek őseik hagyományával és a 13 éves fiú felkészülten vehette magára a Tóra parancsolatait a számára rendezett bár micva ünnepségen. A szertartást a Bnéj Ájisban működő Chábád-központ rabbija, Áháron Kárniel vezette és ő gondoskodott a jeles alkalomhoz méltó lakomáról is. Az ünnepségen megszólalt Béjlá édesanyja is, aki elmesélte, hogy miként volt képes hű maradni zsidó örökségéhez a Szovjetunióban élve.

„A lányom nem sokkal ezelőttig a zsidósága miatt szenvedett el bántalmazást, de ahogy én is egykor, ő is kitartott és most együtt lehetünk büszke zsidók”

– mondta.

 

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás