David Eliezrie gondolatai a Chábád küldöttek missziójáról az éves gyűlés kapcsán.

Ahogyan a régi vicc tartja, vannak szervezetek, amelyek küldetést keresnek a maguk számára, addig a Chábád egy olyan misszió, mely szervezetet keres magának. A Chábád rabbik előtt mindig nyitott kérdés, hogy az évről évre hanuka előtt megrendezett, nagyszabású rabbigyűlést – mely a maga nemében a legnagyobb a világon – miért övezi ekkora hallgatás, és miért lehet csak keveset megtudni róla a zsidó, vagy szekuláris médiából. Az éves tablókép az Eastern Parkway 770. ikonikus téglaépülete előtt összegyülekezett, egyre nagyobb számú rabbiról persze mindig megjelenik, néha még egy-egy, egzotikus helyen megnyitott Chábád központot is megemlítenek, de más, nagyszabású zsidó eseményekkel ellentétben ennél több szó nemigen esik róla a médiában.

A fent említett vicc mögött azonban mély tartalom is van, ami ma érvényesebb, mint valaha. Ez akkor vált teljesen nyilvánvalóvá számomra, amikor egy régi barátommal, egy konzervatív rabbival beszélgettem nemrégiben. Az egyik nagyünnepi beszédét a klímaváltozásnak szentelte, ám én úgy véltem, hogy ez hiba volt: „Egyszer egy évben gyűlik nálad össze ekkora tömeg, és te akkor politikai témáról beszélsz?” Ő azonban úgy gondolta, hogy a környezetvédelem a bibliai bál táschit, a pazarlás tilalmának kivetülése, és, hogy a föld potenciális veszélyeztetése életbe vágó fontosságú zsidó ügy.

Vajon valóban így van? Zsidó ügynek kell lennie, ezzel kell foglalkoznunk a nagyünnepeken? Nem hiszem. Nekünk, zsidóknak a Tórát kell tanítanunk, és más zsidókat az Örökkévalóhoz kell kapcsolnunk a micvák által. A zsidóság gerince az egyistenhit hirdetése és az ideáljainak megélése, ahogyan Ávráhám, a zsidóság alapítója tette. Akármilyen fontos is egy-egy politikai ügy, a zsinagóga a spiritualitás helyszíne, nem a politikai aktivizmusé.

Vannak, akik azzal igazolják azt, hogy zsinagógájukban humanitárius és környezetvédelmi témákkal foglalkoznak, hogy ezzel mutatják relevánsnak a zsinagógai környezetet a következő nemzedék számára is. Az eredmények azonban mást mutatnak. Ezek szerint a zsidóságot kereső Y generációs fiatalok sokkal nagyobb eséllyel húznak a Chábádhoz, mint a zsidó világ más szegmenséhez. Egy nemrégiben elvégzett kutatás szerint például a 4000 Y generációs megkérdezett több, mint fele válaszolta azt, hogy kapcsolódik a Chábádhoz, és 15% mondta, hogy adakozott a helyi Chábád központnak. Ez utóbbi adat különösen annak fényében meglepő, hogy más zsidó szervezetek számára maximum fele ennyien adakoztak. E felmérés szerint a megkérdezettek mindössze két százaléka vett részt a szélsőbaloldali J Street mozgalomban. Felmerül tehát a kérdés, hogy vajon miért van 25-ször annyi Y generációs a Chábádban, mint a J Streetben.

Bár mások gyakran helyettesítik a zsidóságot politikával, amikor a releváns kérdéseket keresik, a Chábád csakis a belső spirituális életre és a tóratanulásra fókuszál, valamint hangsúlyt helyez arra, hogy megtalálja a Tóra válaszait a kortárs erkölcsi kérdésekben. Éppen a hagyományos zsidóság az, mely fontos és sokatmondó az ifjúság számára.

Ez az a pont, amely visszavisz minket a Chábád éves gyűléséhez, a Chábád-Lubavics Küldötteinek Nemzetközi Konferenciájához, melyet héber kifejezéssel kinusz hásluchimnak hívnak. Minden egyes Chábád rabbi és rabbifeleség (akiknek saját gyűlésük is van februárban) tudatába mélyen belegyökerezett az a gondolat, hogy soha sem egyedül cselekszik, hanem a Lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi küldötte. Ez vezet el minden egyes hászidot a kérdéshez, melyet rendszeresen fel kell tennie magának: „Vajon a Rebbe tanításának, értékeinek és missziójának megfelelően élek-e?” Míg Brooklyn, vagy Jeruzsálem vallásos zsidó negyedeiben ezt viszonylag könnyű megtenni, addig olyan távoli helyeken élő küldötteknek, mint a szibériai Novoszibirszk, a kaliforniai Irvine, vagy a nigériai Abuja, igen komplex kihívást jelent. A szekuláris világ és a helyi zsidó közösség kihívásainak való megfelelés ezeken a helyeken komoly erőfeszítést igényel attól, aki közben hű akar maradni a Tórához és annak értékeit akarja a középpontban tartani. Megeshet például, hogy a nem teljesen vallásos helyi közösségből valaki hozzánk fordul: „Rabbi, miért nem lehet ezt csak egy kicsit megváltoztatni?”.

Ezen felül folytonosan adományokat kell gyűjtenünk, és biztosítanunk kell, hogy a gyermekeink a saját ideáljainknak megfelelően nevelkedjenek egy teljesen eltérő életmódot folytató társadalomban. Ez a küzdelem a küldöttek konferenciájának egyik központi kérdése. Az innovatív ifjúsági programok, a felnőttképzés kihívásai és az adománygyűjtésre vonatkozó ötletek mellett a konferencia legfontosabb részét a hászid fárbrengenek, kis összejövetelek jelentik, melyekre a workshopok között, vagy a programok után, éjszakába nyúlóan kerítünk sort. Ezek azok az alkalmak, amikor megbeszélhetjük az életünkben állandóan felmerülő kihívásokat. Egy pohárka lechájim után és inspiráló dallamok kíséretében a küldöttek megnyitják a szívüket, és megbeszélik az egzisztenciális problémáikat. Felteszik a kérdést: hogyan maradhatunk hűek a Rebbe által belénk oltott elvekhez ma is, amikor már 25 éve nincs közöttünk.

Egy történet különösképpen megérintett: a szombati vacsoránál, melyet több ezer küldött-társunkkal együtt költöttünk el, a montreali Yossel Minkowitz rabbi egy csodálatos történetet mesélt el nagybátyjáról, Berke Chein rabbiról aki a Szovjetunióban élt. 1962-ben járunk, a rabbi éppen menekülőben van a hatóságok elől. A titkosrendőrség üldözi, mivel zsidóknak nyújtott segítséget abban, hogy hamis papírokkal elmeneküljenek a Szovjetunióból. Fia, aki egy évvel korábban már elhagyta az országot, és New Yorkban telepedett le, áldást kért a Rebbétől az apja számára, hogy emigrálni tudjon Izraelbe. Bár a hatvanas évek elején igen kevés kilépő vízumot adtak ki, a Rebbe azt a rendkívül meglepő választ adta, hogy az idősebb Chein jelentkezzen a szovjet emigrációs hatóságnál, az OVIR-nál, és használja a valódi nevét és személyes adatait. Chein rabbi félelemmel eltelve, de egy hűséges hászid bizalmával töltötte ki a szükséges iratokat. Az egész Szovjetunióban körözés volt ellene érvényben, és azt is tudta, hogy ha az OVIR egyezteti a kérelmét a KGB-vel, akkor haladéktalanul a szibériai gulágra kerül. Csodálatos módon azonban nem sokkal a jelentkezés után telefonhívást kapott a hivataltól, és arról értesítették, hogy 24 órája van arra, hogy elhagyja a Szovjetuniót, és elinduljon Izraelbe.

Mi, küldöttek, a hit missziójával foglalkozunk. Az életünk ugyan nincs veszélyben, de komoly spirituális veszedelmek leselkednek ránk, amikor elhagyjuk a barátainkat, családunkat és közösségünket, hogy az életünket a Rebbe által elrendelt feladatokkal töltsük, inspiráljunk és tanítsunk. Gyermekeinket a hagyományos zsidóság értékeire neveljük egy nem létező közösségben, és meg kell találnunk a közösségen belül azokat a pénzbeli forrásokat, melyek segítik céljaink elérését anélkül, hogy a legkisebb mértékben is alább adnánk az elveinkből, vagy eltérnénk a küldetésünktől.

A küldetéshez való ragaszkodás okozta belső küzdelem azonban nem fogja meg a riportereket, akik csak rövid és gyors híreket keresnek a szervezeti politikával, vagy az új paradigmák keresésével kapcsolatban, mely oly sok zsidó szervezetnél megfigyelhető irány. A Chábád azonban más. Tudjuk, hova megyünk, és az eredeti küldetés kristálytisztán áll előttünk a mai napig. Ma is azért munkálkodunk töretlenül, hogy életben tartsuk az idealizmusunkat, másokat is arra inspiráljunk, hogy egyenesen haladjanak előre. Ez az a belső spirituális küzdelem, ami nem jelenik meg az újságok címlapjain.

zsido.com

Forrás: JPost