Gyermekként bujkált a holokauszt idején, később pedig három országban kezdett új életet.
Fanny Kraus Partow tízéves volt, amikor a háború elszakította családjától. Több gyermekotthonban bujkált, miközben zsidó származását titkolnia kellett. Évtizedekkel később, unokája iskolai feladatának köszönhetően mesélte el először részletesen a történetét. Partow, aki rejtőzködő zsidó gyermekként élte túl a holokausztot, majd Franciaországból Iránon keresztül az Egyesült Államokba vezetett az útja, augusztus 13-án, 92 éves korában hunyt el a pennsylvaniai Bala Cynwydben található The Hearth at Drexel intézményben.
1933. október 3-án született Párizsban Rosa és Gustave Kraus gyermekeként. Két lánytestvére volt, Rachel és Helene. Édesapja önkéntesként csatlakozott a francia hadsereghez, majd mintegy öt évet töltött német hadifogságban.
Egy rendőr figyelmeztette a családot
Ahogy Franciaországban egyre súlyosabbá vált a zsidók üldözése, a Kraus családot is nyilvántartásba vették, és viselniük kellett a sárga csillagot. Egy Maurice nevű, együtt érző francia rendőr figyelmeztette Fanny édesanyját, Rosát, hogy a család szerepel egy közelgő razzia listáján. Rosa ekkor kétségbeesetten próbált biztonságos helyet találni lányainak. Egy korábbi főbérlő, Mondinot úr, aki kapcsolatban állt a francia ellenállással, segített neki abban, hogy a gyerekeket különböző helyeken elrejtsék.
Fannynak ettől kezdve úgy kellett élnie, hogy zsidó identitását senki előtt nem fedhette fel.
Két gyermekotthonban is bujkált ez alatt az idő alatt. A második intézménybe vezető út során mintegy kétszáz gyermekkel együtt körülbelül 48 órát töltött egy vasútállomáson. A gyerekek krumpliszsákokon aludtak. Később Fanny eltévedt, és egy másik állomáson két napig egyedül várakozott, míg végül segítséget kapott.
A hajukat leborotválták
A második gyermekotthonban kemény körülmények uralkodtak. A gyerekek naponta háromszor kaptak levest, amelyben időnként férgek is voltak. Szigorú, szinte katonás rend szerint kellett élniük. Fanny haját leborotválták. Egy alkalommal, amikor nem volt hajlandó megenni egy darab zsírt, az egyik felügyelő megrúgta, majd két éjszakára bezárta egy sötét raktárhelyiségbe.
Évtizedekkel később lánya, Isabelle Tennenbaum úgy emlékezett vissza, hogy édesanyja gyerekkorukban szinte soha nem beszélt ezekről az évekről. Ha olyan filmet vetítettek, amely a második világháborúról szólt, Fanny gyakran egyszerűen kiment a szobából.
„Azt hiszem, Fannynak és a családjának nagyon nehéz volt beszélni arról az időszakról”
– mondta lánya.
Egy iskolai feladat hozta felszínre a történetet
Fanny végül 2000-ben mesélte el részletesen mindazt, amit átélt. Unokája, Rachel Tennenbaum akkor nyolcadikos volt, és azt a feladatot kapta az iskolában, hogy készítsen interjút valakivel, aki átélt egy háborút. Rachel és nagymamája mintegy hat órán keresztül beszélgettek. Az iskolai feladat mindössze ötoldalas dolgozatot írt elő, Rachel azonban végül körülbelül húsz oldalt készített.
„Nem hiszem, hogy feltétlenül úgy érezte volna, hogy a történetét le kell írni” – mondta később Rachel.
„Azt hiszem, azért egyezett bele, mert annyira fontos volt számára a családja.”
A háború végül nem szakította szét végleg a családot. Fanny édesanyja 1945 májusában rátalált a gyerekekre, édesapja pedig visszatért a hadifogságból. Mindhárom lány és mindkét szülő túlélte a holokausztot.
Párizsból Teheránba
A középiskola után Fanny titkárnőképzőbe járt, majd munkába állt, hogy segítse családját. Bár szeretett volna egyetemre menni, családja anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé.
21 éves korában egy párizsi zsidó táncesten ismerkedett meg Nemat Partow-val, egy iráni zsidó férfival. 1956-ban házasodtak össze, majd Iránba költöztek. A család 19 éven át élt az országban, ahol két gyermekük született, Isabelle és Felix. Fanny gyorsan alkalmazkodott az új környezethez. Hallás után megtanult perzsául, az Air France-nál dolgozott, és fia visszaemlékezése szerint a teheráni nők korai generációjához tartozott, akik autót vezettek. Megkedvelte a perzsa ételeket, zenét és kultúrát, családjával pedig sokat utazott.
„A korát és a franciaországi, illetve iráni kultúra közötti hatalmas különbséget figyelembe véve elképesztően jól alkalmazkodott” – mondta fia.
Újrakezdés Amerikában
A család 1977-ben költözött az Egyesült Államokba. Férje azonban még két évig Iránban maradt, így Fanny egyedül kezdte meg az új élet kialakítását New Yorkban. Próbálkozott egy fehérnemű-importáló vállalkozás elindításával, később könyvelőként és irodavezetőként dolgozott. Egészen 77 éves koráig aktív maradt a munka világában. Férjével ötven évig éltek házasságban. Nemat 2006-ban hunyt el.
Fanny 2012-ben Philadelphiába költözött, hogy közelebb lehessen lányához. Élete utolsó 14 évét a környéken töltötte.
A zene egész életében elkísérte
A zene mindig fontos szerepet játszott az életében. Tinédzserként hangfelvételt is készített, és szerződést ajánlottak neki, édesanyja azonban nem szerette volna, ha előadóművészi pályát választ. Később francia altatókat énekelt unokáinak, és unokája, Charlotte esküvőjén Edith Piaf La Vie en Rose című dalát is előadta.
Családja szerint Fanny kíváncsi, kedves és rendkívül családcentrikus asszony volt. 2004-ben, miközben beteg férjét ápolta, megszervezte a férfi gondozását, majd New Yorkból Kaliforniába repült, hogy mindössze 48 órára ott legyen két unokája diplomaosztóján.
A háború után is az életet választotta
Fanny idős korában is figyelt a megjelenésére. Unokája néhány hónappal halála előtt hat tubus rózsaszín rúzst talált a nagymamája táskájában. Még akkor is fontos volt számára, hogy ruhái harmonizáljanak, haja rendben legyen és a rúzs a helyén legyen, amikor már demenciával élt. Családtagjai szerint Fanny olyan értékeket hagyott örökül gyermekeire és unokáira, mint a kitartás, a felelősségtudat, a tisztesség és a hűség.
Fia, Felix szerint édesanyja a háború, a kényszerű elszakadás és az egymást követő újrakezdések ellenére mindig képes volt előre tekinteni.
„Annyi oka lehetett volna arra, hogy megkeseredjen” – mondta.
„Mégis átölelte az életet, és úgy döntött, hogy boldogan él.”
Fanny Kraus Partow gyermekként elveszítette biztonságát, több országban kezdett új életet, és a XX. század legsötétebb időszakai után is megőrizte az életörömét.
Emléke legyen áldott!
Képek: goldsteinsfuneral.com
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.