Június 7-én délután az Óbudai Zsi­nagóga előtti téren óbudai ho­lokauszt-túlélőkből, a közös­ség tagjaiból, a helyi önkormányzat képviselőiből álló emlékezők gyűltek össze a polgármesteri hivatal és a zsinagó­gai közösség által szervezett ha­gyományos Holokauszt megemlékezésre. Jelen voltak többek közt Bús Balázs, Óbuda polgármestere, Puskás Péter, alpolgármester, Kiss László, parlamenti képviselő, Tordai Péter, a Frankel Leó utcai körzet elnöke, Verő Tamás, a Frankel Leó utcai körzet rabbija és a helyi egyházak képviselői is.

Köves Slomó rabbi, az óbudai kö­zösség vezetője beszédében azt hangsúlyozta, a Holokausztra emlékezve nem csak az áldozatokra, hanem a tettesekre és a csendes tömegre is emlékezni kell. Emlékeztetni kell magunkat, hogy ők is „hozzánk hasonló átlagos emberek voltak”. „A gonosz ugyanis nem valamilyen sátáni formában jelenik meg,” – hangsúlyozta a rabbi „hanem a legszürkébb hétköznapok legszürkébb embereinek a szívébe férkőzik be”. A megemlékező beszéd után elhangzott a Himnusz és a Szózat, majd az egybegyűltek a zsinagógában elmondták a 23. zsoltárt és a kádist a mártírok emlékre.

Óbudán a 18. század elejétől éltek zsidók. A közösség a század végére Magyarország legnagyobb zsidó közössége lett, központja a mai Lajos utcai zsinagóga körül volt. Bár a 19. században visszaesett a fejlődése, a 20. század elején ismét virágzott az óbudai zsidó élet. A 3600 főt számláló óbudai közösségnek 3000 tagja vesztette életét a vészkorszakban. A Lajos utcai zsinagóga újjáavatása új lendületet adott az óbudai közösségi életnek.

Ennek a fellendülésnek volt elkötelezett támogatója a tavaly elhunyt Kramer Péter, akiről Kö­ves rabbi a Holokauszt emléknapon elmondott beszédében külön megemlékezett. Kramer Péter, a Holokausztot túlélő árva gyermekként maga is a Lajos utai zsinagóga közösségének volt tagja volt. Emléktábláját pénteken, a szombatfogadás előtt avatták fel a zsinagógában. A tiszteletére tartott ünnepségen, és az unokahúgai – Babay Katalin és Galambosi Ágnes – által az emlékére adott kiduson megjelentek családtagjai és barátai is. 

 

Megszakítás