Felgyulladt az első hanuka gyertya kedd este a Nyugati téren. Az eseményen részt vett több kerület polgármestere és alpolgármestere, legnagyobb nyilvános ünnepségünk alkalmával pedig Áder János köztársasági elnök és Balogh Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere is köszöntötte a hanukát ünneplő közösséget.

Áder János köszöntőjében visszaemlékezve a ’98-as első nyilvános zsidó közösségi ünneplésre, nemes hagyományként üdvözli a gyertyagyújtást, mely a remény és hűség üzenetét közvetíti az idei évben is. Mindannyiunk számára fontos üzenetként beszél a fény diadaláról a sötétség felett, a szabadság győzelméről az alávetettség ellenében. Köszöntőjében kifejezi, mint minden hazafiságára büszke magyart, őt is örömmel tölti el a gondolat, hogy a világ több nagyvárosához hasonlóan Budapesten is nyolc napon át égnek majd a hanuka gyertyái, melyek fénye közös életünket is beragyogja.

Mert a hanuka örök időkig érvényes két tanításának egyike az, hogy akinek hite van, annak reménye is van, és nincs az az erő, amely akár a hitet, akár a reményt el tudná venni a hívő embertől. A másik örök tanítást pedig a szabadság melletti feltétlen kiállás jelenti” – írta Áder János köztársasági elnök a köszöntőjében.

Balogh Zoltán levelében kifejezte meggyőződését, miszerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának együttműködése az EMIH-hel a közös értékek tiszteletben tartásával szerveződik és a csoda ünnepének fényében egészen magától értetődően valósul meg.

A miniszter elismerően beszél levelében az EMIH kulturális és társadalmi tevékenységéről, az érték alapú közösségformálásról, és a jövőt építő lelkületről, mely nem csupán a hitét megtaláló magyarországi zsidóság számára állít követendő példát, de a magyar nemzet egészének is.

A kedden kezdődött ünnepség sorozaton minden nap más közéleti személyiség gyújtja meg az óriási installáción a hanuka gyertyáit. Illusztris díszvendégekkel találkozhatunk, valamint részt vehetünk a csoda megosztásában, zenével, hanukai fánkkal, és minden napra egy izgalmas fellépővel.

Megszakítás