Rendhagyó módon otthon ünnepelték az izraeliek az ország megalapításának 72. évfordulóját. Közben jó hírek érkeztek járványfrontról: tegnap először magasabb volt a gyógyultak száma a jelenleg is fertőzöttek számánál.

Az ünnepség keddi előestéjén a minden tévécsatornán sugárzott jeruzsálemi, Herzl-hegyi állami rendezvényt ezúttal előre rögzítették, és nem vehetett részt rajta a szokásos közönség, az állami vezetők és a nemzetközi diplomáciai kar képviselői.

A műsorban az ország lakóinak összetartozását hangsúlyozták, a nemzet egységét a koronavírus elleni közös harc is kifejezi. A tizenkét izraeli törzs hagyományát szimbolizáló tizenkét fáklyagyújtó körében együtt lobbantotta fel a lángot egy arab ápoló és egy zsidó ápolónő. A Covid-19-járvány elleni nemzeti összefogás jegyében egy doktornő is csatlakozott hozzájuk. Szintén fáklyát gyújtott egy keresztény arab nő, aki a mentőszolgálat önkénteseként dolgozik, valamint egy drúz katonatiszt.

Beni Ganz házelnök is a nemzeti egységet hangsúlyozta beszédében, amely Benjámin Netanjahu kormányfő videofelvételen rögzített szavait követte.

„Izrael születésnapján” máskor az utcára vonul az ország apraja-nagyja, a települések színpadain föllépnek a népszerű zenészek és művészek, mindenütt tűzijátékot tartanak, és országszerte rengeteg házibulin és a szórakozóhelyek partijain táncolnak, ünnepelnek. Idén viszont szigorú kijárási tilalmat léptettek életbe egészen szerda estig, és ennek megfelelően a nyilvános programok elmaradtak. Ki-ki otthonába zárva, a televízión követhette az ország egyetlen színpadán, a Herzl-hegyen fellépő népszerű énekeseket.

Az ünnep napján az izraeliek több évtizede nagy családokkal, baráti társaságokkal a természetbe, a nemzeti parkokba és a kirándulóhelyekre vonulnak, ahol össznépi sütögetéssel ünnepelnek. Idén ez is tilos, száz méterre lehet csak elhagyni a bejelentett lakóhelyet, s csakis egyedül vagy az egy háztartásban élő, közeli családtagokkal lehet az utcán tarózkodni. Ezért az ország lakói otthonaik erkélyén vagy kertjeikben hódoltak szűk családi körben a hagyományos grillezés szokásának.

A tömegeket a tengerpartra vonzó hagyományos légi parádé is elmaradt, helyette egy négy repülőgépből álló alakulat díszrepülést mutatott be az ország kórházai felett: a légierő ezzel fejezte ki elismerését az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája iránt.

Idén is megrendezték – bár közönség nélkül, – a szokásos függetlenség-napi Tóra-vetélkedőt, amit ezúttal egy 16 éves izraeli lány nyert. A külföldi versenyzők nem voltak jelen, hanem az internet segítségével próbáltak válaszolni a kérdésekre.

Reuven Rivlin államfő szokás szerint megtartotta beszédét a nemzeti ünnepen, de ezúttal nem jelent meg rezidenciáján a 120 példamutató katona-fiatal, hogy átvegyék kitüntetésüket. Idén is ezen a napon adják át a legrangosabb helyi kitüntetést, az Izrael-díjat. Első alkalommal lesz női tudós a Talmud kategória kitüntetettje, Vered Noam, a Tel-avivi Egyetem professzor-asszonya.

MTI/zsido.com

Megszakítás