A ferrarai Zsidó és Holokauszt Múzeum új szerzeménye az 1250-es évekből származik.

Az olasz Piedmont régióban fedezték fel pár évvel ezelőtt azt a tóratekercset, amit Ferrara városában mutattak be az érdeklődőknek az elmúlt héten. A Biella zsinagógájában megtalált különleges tóratekercs egyike azon ősi daraboknak, amely máig olvasható maradt – derül ki a Jerusalem Post írásából.

A „Reneszánsz héberül beszél” („The Renaissance speaks Hebrew”) címet viselő kiállítás célja, hogy különleges szemszögből mutassa be az európai történelemnek ezt a korszakát. A tárlatból kiderül az is, hogy miként váltakozott a helyi zsidóság sorsa az üldöztetés és az átmeneti szabadság idején.

Az olaszországi zsidó zsidóság egyike a legrégebbieknek, feltételezések szerint már a második templom lerombolása előtti időben megjelentek zsidók ezen a földön.

A Ferrarában található Zsidó Múzeumot 2017-ben nyitották meg, a középkorból származó tóratekercset 2019. szeptember 15-ig lehet megtekinteni.

zsido.com

 

Kép: Jerusalem Post

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

Megszakítás