Mintegy félszáz fővárosi középiskola 13 ezer diákja és tanára láthatja rendhagyó történelemóra keretében ingyenesen a Saul fiát – mondta el Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: az iskolásokat megszólító program keretében április végéig 30 alkalommal vetítik le Nemes Jeles László többszörösen díjnyertes alkotását a filmszínház dísztermében. Az első vetítés csütörtök délután lesz a budapesti Szent Margit Gimnázium több mint 400 diákja és tanára számára.

Az Uránia a film alkotóival és forgalmazójával együttműködve 15 ezer példányban egy kiadványt, információs füzetet is közread, amely a látottak értelmezéséhez nyújt megfelelő történelmi háttértudást a középiskolások számára, valamint szempontokat ad Saulkarakterének etika és osztályfőnöki órákon való elemzésére is.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: a vetítéssorozatot a kormány több mint 10 millió forinttal támogatja. Mint fogalmazott, a magyar kormány hisz abban, hogy „csak akkor nem ismétlődhet meg a holokauszt borzalma, Magyarország történelmének egyik legnagyobb tragédiája, ha megismerik azt a fiatalok”. A helyettes államtitkár felidézte: a kormány 2014-ben emlékévet hirdetett a holokauszt áldozatainak tiszteletére, a példátlan díjesővel fogadott Saul fia is ebben az évben készült a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.

A Saul fiát mindeddig 143 ezer néző látta a mozikban, ezzel az elmúlt öt év legsikeresebb magyar filmjévé lépett elő – hangsúlyozta Böszörményi Gábor, az alkotást forgalmazó Mozinet Kft. ügyvezetője, hozzáfűzve, hogy a film jelenleg is 47 mozi műsorán szerepel.

A Saul fia egyik producere, Sipos Gábor az eseményen hangsúlyozta, hogy a film fiataloknak való ingyenes vetítésével az alkotóstáb egyik fontos törekvése valósul meg. Hasonlóan vélekedett Rajna Gábor producer, aki arról is beszélt, hogy a film készítésekor kiemelt figyelmet szenteltek a lehető legnagyobb történelmi hitelesség elérésére.

MTI

Megszakítás