A szombaton kiéleződött biztonsági helyzet is arra mutat, hogy a közeljövőben nagy eséllyel háború robbanhat ki Izrael és az Irán vezette siíta koalíció között.

A konfliktus főszereplője a Libanon jelentős részét uraló Hezbollah terrorszervezet lehet, ezért a Cáhál, azaz az Izraeli Védelmi Erők libanoni hadjáratra készíti fel katonáit. A várható összecsapások során az izraeli egységeknek mélyen be kell majd nyomulniuk az ellenséges területre és a vonalak mögött, légi támogatás és ellátmány biztosítása nélkül, nagyfokú önállósággal kell megoldaniuk a harci feladatokat. Egy északról induló háború esetén feltehetően délről, a Gáza-övezetből is támadásra kell felkészülni, így a hadsereg kétfrontos háborúval számol.

A feltételezések szerint a Hezbollah haderejének elitalakulatai közvetlenül a libanoni határ mellett állomásoznak. Ezek megsemmisítésére a légitámadások után tankoknak, páncélozott csapatszállítóknak és bulldózereknek kell bevonulniuk.  A műveletekben nagy szerep jut majd az ejtőernyős egységeknek is. Az izraeli vezetésnek azt is figyelembe kell vennie, hogy a Hezbollah aktívan kivette a részét a szíriai polgárháborúból Aszad elnök oldalán, s bár jelentős vérveszteséget szenvedett, egyben alapos harci tapasztalatot is szereztek fegyveresei.

A felkészítő hadgyakorlatot a Haifa közelében fekvő Kármel-hegyen tartották, mert az ottani topográfiai viszonyok hasonlóak a Dél-Libanonban tapasztalhatókhoz.

“A légierő parancsnoki központot hozott létre, hogy ellenőrizze és összehangolja a művelteket. A téli időjárás ellenére képesek voltunk minden támogatást megadni a földi egységeknek, beleértve a sebesültek evakuálását is.” – mondta egy vadászrepülőgép pilóta.

Mivel a 2006-os, második libanoni háborúban a csapatok utánpótlásának folyamatos biztosítása volt az egyik legnagyobb probléma, ezért most a hírszerzés egyik fontos feladata a libanoni benzinkutak és gyógyszertárak feltérképezése.

“Az a célunk, hogy a lehető legnagyobb csendben és titokban tudjunk előre haladni. Nem számít milyen kevés víz és élelem áll rendelkezésre, vagy mennyi idő volt alvásra, maximális erőnlétben kell lennünk testileg és szellemileg is, és a rendelkezésre álló erőforrásokat kell felhasználnunk. Dél-Libanonban mások a szabályok.” – mondta Jánun Lávián százados. “A harcoló alakulatoknak nagyfokú önállósággal kell tevékenykedniük. A századparancsnokoknak kell megtervezni a katonák és a felszerelés eljuttatását a célig, az egységparancsnokok gondja megszervezni a katonák étkezését és a katonák feladata a bárhonnan felbukkanó ellenségre való készültség fenntartása” – tette hozzá.

A városi hadviselés várható szituációit is modellezték a hadgyakorlatban részt vevő Dálját ál-Kármel drúz településen. A katonáknak épülőfélben lévő házakban eldugott élelmiszert kellett megtalálniuk. A konzerveket, rizst és zöldségeket maguk készítették el a helyszínen, a vizet pedig klórtablettákkal tették biztonságosan fogyaszthatóvá.  A járműveket elhagyott benzinkutaknál kellett feltölteni, a sebesülteket pedig libanoni készlettel felszerelt gyógyszertárakból kellett ellátni.

“A hadgyakorlat jelszava az önellátás volt. Sokat tanultunk a korábbi hadjáratokból. Tudjuk, hogy fel kell készülnünk olyan helyzetekre, amikor a tankjaink nincsenek a közelben és azzal kell beérnünk, amit a hátunkon el tudunk cipelni” – mondta Lávián. A katonákat arra is kiképezték, hogy a használat közben meghibásodott fegyvereket meg tudják javítani – legyenek azok az izraeli hadseregben rendszeresített darabok, vagy a várhatóan zsákmányként megszerzett orosz fegyverek.

A gyakorlat során fontos volt a katonák mentális fejlesztése. A várható konfliktus során egy sokkal jobban felszerelt, sok tapasztalatot gyűjtött ellenséggel kell felvenni a harcot. Ezért is változott meg a Hezbollah hivatalos besorolása is: amíg korábban terrorszervezetként hivatkoztak rá, ma már a hadsereg kifejezést használják.

“A Hezbollah megerősödött, növekedett a kezdeményezőképessége és javultak a harci képességei is. Továbbá az is elképzelhető, hogy a reguláris libanoni hadsereg is bekapcsolódik a harcokba. Mára az a helyzet alakult ki, hogy a Hezbollah vált a térség második legerősebb haderejévé – Izrael után. A gerillahadsereg hamarosan hagyományos haderővé alakul. Ennek van jó oldala is: egy konvencionális hadseregnek nincs esélye az izraeli fölénnyel szemben. A gerillák elleni hadviselés viszont egészen más taktikát igényel. A szíriai és iraki bevetések során a siíta terroristák rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek és egyre inkább szabályos hadsereg válik belőlük, ez pedig Izrael javára válhat. ” – elemezte a helyzetet egy katonai szakértő.

zsido.com

Forrás: Ynet