Ismét a sóleté és a zsidó hagyományoké volt a főszerep augusztus utolsó vasárnapján, Budapest belvárosában. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) a Kazinczy utcában rendezte meg egésznapos, kóser gasztroeseményét: a 4. Sóletfesztivált. Az elmúlt évekhez hasonlóan nagy volt az érdeklődés, közel 6000 sóletet fogyasztottak el a látogatók. Az idén először megrendezett közönségszavazáson a legnagyobb sikert az izraeli sólet aratta.

Minden stand előtt sorok fogadták azokat, akik csak dél körül látogattak el a Kazinczy utcába. A rutinos sóletfesztiválozók már a 11 órás nyitásra megjelentek, hogy jelentősebb várakozás nélkül tudják megkóstolni az idei, kóser előírások szerint készült sóletkülönlegességeket. Aki kicsit könnyedebb ételre vágyott, a sóletek helyett különleges közel-keleti saláták, valamint a Semes pékség kóser süteményei közül válogathatott.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Sóletfesztivál nemcsak gasztronómiai élményt szeretne nyújtani, hanem a találkozások lehetőségét is. Ahogy a Talmud, a zsidó bölcselet legfontosabb műve mondja – az evés-ivás összehoz. Természetesen a sóletre is érvényes, hogy összehozza az embereket, a fesztiválon számos asztal mellett lehetett közösen étkezni, beszélgetni.

Az idei fesztiválon izraeli mesterséf irányításával készültek a sóletek. A tradicionális zsidó ételt a világ szinte minden táján ismerik, de mindenhol kicsit másképp készítik, alkalmazkodva a helyi szokásokhoz, ízvilághoz. Az idei fesztiválon négy országból származó, eredeti recept alapján készült sóletet lehetett megkóstolni: a karamellizált cukorral készült izraeli sóletet, az édesburgonyával készült marokkói változatot (melyet a vegetáriánusok is fogyaszthattak), a füstölt libacombbal és sok babbal készült magyar sóletet, valamint a hazánkban ismert sólettől talán a legtávolabb álló iraki változatot, amely csirekhúst és paradicsomot is tartalmazott, és bab helyett rizzsel készült.

Idén először a közönség szavazhatott a kedvencéről, a szavazók között két értékes nyereményt sorsoltak ki a nap végén. A közönségdíjas sóletet Wossala Rozina, a Bestia étterem tulajdonosa hirdette ki. A Konyahfőnök című műsor zsűritagja korábban maga is megmutatta, hogyan lehet „fine dining”-módon tálalni a sóletet.  

A fesztiválra látogatók közül legtöbben a marhahússal, burgonyával és karamellizált cukorral készült izraeli sóletre adták le a voksukat, míg Wossala Rozina személyes kedvence a marokkói sólet volt, amely szintén sok szavazatot kapott a közönségtől.

A sóletkülönlegességek mellett zenei programokkal is várták az érdeklődőket. A megnyitót követően a színpadon az Iszkri zenekar szórakoztatta a gyermekeket, majd klezmer zene szólt a Sabbathsong és a Klezmerész zenekarok jóvoltából. Nagy érdeklődés kísérte Köves Slomó és Katz Dávid népszerű Kérdezd a rabbit műsorát, melynek élő különkiadását a jelenlévők is követhették, így ez alkalommal nemcsak online, hanem a helyszínen is lehetett kérdezni. Az este sztárfellépői Oláh Gergő, majd a jazz zene kedvelői körében népszerű Nigun együttes voltak, velük zárult a 4. Sóletfesztivál programja. 

 

Képgaléria

SÓLET FESZTIVÁL 2018

Uploaded by Zsido.com on 2018-08-28.

Megszakítás