A magyarországi zsidó közösség biztonságérzete az egyik legjobb Európában – állítja Köves Slomó. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját a kilencedik alaptörvény-módosításról, Donald Trump örökségéről és arról kérdeztük, mekkora nyomás nehezedett rá, hogy antiszemitának nevezze a Soros-kampányt. A Mandiner hetilap interjúja!
Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban

Köves Slomó 1979-ben született Budapesten. 2003-ban, több mint ötven év kihagyás után az első ortodox rabbi volt, akit Magyar­országon avattak, az eseményen Mádl Ferenc államfő is részt vett. Előzőleg tanulmányait Magyarországon, Izraelben, az Egyesült Államokban és Franciaországban végezte. 2004-ben egyik alapítója volt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek, a status quo irányzathoz tartozó egyház még abban az évben vezető rabbinak választotta. 2010 óta az újranyílt Óbudai zsinagóga rabbija, 2012-ben a Magyar Honvédség tábori főrabbijának nevezték ki.

***

A közelmúltban ismét kemény bírálatot fogalmazott meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, egyebek mellett politikai szervezetnek nevezte az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget. Végletesen megromlott a kapcsolat a két egyház között?

Egy élő közösség természetes ismertetőjele, hogy tagjai nem értenek mindenben egyet. Az ókori zsidó bölcsek úgy fogalmaztak: „a Tórának hetven arca – hetven értelmezési módja – van”. Ez Magyarországon sem volt soha másképpen. Különböző hitközségek különböző vallási mintákat követnek. Mindig híve voltam az értékteremtő diskurzusnak, de

rendkívül visszásnak találom azt a zsidó vallási hagyománytól is idegen gyűlöletkultúrát,

amelyet a Mazsihisz egyes világi vezetői igyekeznek meghonosítani az utóbbi időben. A mértéktartó neológ rabbik egyre inkább felemelik a szavukat a közösség egészét megosztó kommunikációval szemben. A Mazsihiszben dolgozó vallási vezetők többségével kifejezetten jó és együttműködő viszonyban vagyunk. Nem is engedhetnénk meg magunknak a megosztottságot. Vannak világi vezetők is, akik ezen az egészséges állásponton vannak. 

Akkor mi a probléma?

A világi vezetés egyes tagjai túszul ejtették ezt a nagy múltú vallási szervezetet, és saját gazdasági érdekeik és politikai szempontrendszerük érvényesítése mellett személyeskedő gyűlöletkeltéssel mérgezik a közösséget. Abszurdnak gondolom, hogy a Mazsihisz vezetője bojkottot hirdessen egy másik zsidó hitközséggel szemben, vagy hogy a pandémia idején mint vírusterjesztőkre utaljon közösségünk tagjaira, és „megtiltsa” a Mazsihisz munkavállalóinak, hogy az EMIH istentiszteletein vegyenek részt.

Politikai szempontrendszer alatt mire gondol?

Nem könnyű kiigazodni ebben a kérdésben, mert hol a szervezet „politikai irányultságára” hivatkoznak, hol pedig a politikától való távolságtartást hangsúlyozzák. Az viszont biztos, hogy 2014 óta a Mazsihisz elnöke egyre konfrontatívabb, mind gyakrabban a politikai mezőben nyilatkozik, és a zsarolási potenciál növelésével évről évre milliárdokkal feljebb srófolta a kormányzati támogatásokat – miközben faramuci módon harcot hirdetett minden ellen, ami zsidó vallás.

Előbb velünk és Izrael Állam főrabbinátusával veszett össze, majd hetven év együttműködés után kiebrudalta az ortodox hitközséget a Mazsihisz szövetségéből, legutóbb pedig saját neológ rabbijai ellen lépett fel.

Mi történt pontosan?

A neológ zsidóság százötven éves történelmében nem volt arra példa, hogy felmondjanak a hitközség egyik rabbijának, aki ráadásul a neológ rabbinátus országos vezetője. Mindezt figyelembe véve már az sem volt meglepő, amikor zsidó egyházi vezetőként azt nyilatkozta néhány hete, hogy utoljára negyven éve hitt Istenben, akkor is csak pár pillanatra. Heisler András minapi nyilatkozatára pedig éppen neológ rabbi kollégáim hívták fel a figyelmemet, amelyben a hite kapcsán azt találta mondani: utoljára akkor gondolkodott el azon, hogy talán van Isten, amikor 1986-ban lement a patikába a gyerekeinek tetűirtóért, és majdnem elütötte egy autó. Nem hiszem, hogy ez lenne Lőw Lipót, Scheiber Sándor vagy Schweitzer József főrabbik méltó szellemi öröksége.

Csakhogy a Mazsihisznél, illetve a neológiánál évszázados hagyománya van a világi vezetésnek.

Ez tény.

Akkor mi a gond azzal, ha egy világi vezető mondjuk nem hívő?

A 19–20. században zsidónak lenni nem pusztán vallási vagy kulturális identitás kérdése volt. Szükséges volt az úgynevezett általános érdekképviselet, hiszen a zsidó származású embereknek – vallási identitásuktól függetlenül – nem egyszer kellett jogfosztást elszenvedniük, és a nem vallásos zsidók érdekképviseletének ügye is a hitközségre hárult. Így az emancipációért folytatott küzdelemben, a numerus clausus vagy éppen a harmincas évek zsidótörvényei alatt rögzült az az érthető – de természetellenes – helyzet, hogy világi vezetők képviselték a zsidó hitközségeket. Ma azonban semmi nem indokolja, hogy egy zsidó vallási szervezetet – a neológ Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét – ne rabbik vezessenek.

A zsidó identitás sokféle lehet.

Kétségtelenül van létjogosultsága a kulturális identitásnak. Ennek tud közösségszervezője és érdekképviselője lenni több tucat magyar zsidó kulturális szervezet. Szükség van a vallási élettől elkülönülő, antiszemitizmussal szembeni közösségi aktivitásra is, ezt színvonalas szakmai megalapozottsággal tudják ellátni jogvédő szervezetek, például a Tett és Védelem Alapítvány. De ezekre a feladatokra felcserélni egy másfél évszázados zsidó vallási hagyomány képviseletét, zárójelbe tenni a neológiát történelmi bűn.

Az interjú ITT folytatódik.