A Tett és Védelem Alapítvány feljelentést tesz az antiszemita plakátok kihelyezése miatt.

A hét végén több olyan plakát jelent meg a közterületeken, amely Dezső Andrást és Miklósi Gábort, az Index két újságíróját ábrázolja. A plakátokon a két újságíró izraeli zászló előtt látható, alattuk az a felirat olvasható, hogy „Mi is a határon túlról jöttünk”. A plakátokon az ismeretlen készítők az Index logóját is elhelyezték a „Konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás” felirat mellett.

Miklósi Gábort az elmúlt napokban rengeteg támadást kapott, amiért megírta, hogy nem állt fel az Ismerős Arcok nevű együttes Nélküled című száma alatt a Puskás Aréna megnyitóján. A szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom ezért beperelte közösség elleni uszításért.

Köves Slomó a hvg.hu megkeresésére mondta el a véleményét az indexes újságíróról készült plakátokkal kapcsolatban. Az Egységes Magyar Izraelita Hitközség vezető rabbija elmondta, hogy a plakátokat visszataszítónak és gyűlöletkeltőnek tartja, ezért egyetért azzal, hogy a Tett és Védelem Alapítvány feljelentést tesz az ügyben, közösség tagja elleni erőszak miatt.

Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester a hvg.hu-nak azt írta, hogy közösség elleni izgatás miatt ők is feljelentést tesznek.

Karácsony Gergely főpolgármester vasárnap azt ígérte, hogy eltávolíttatja a plakátokat.

A hvg.hu megkereste a rendőrséget, hogy indítottak-e nyomozást az antiszemita plakátok miatt, de egyelőre nem kaptak választ.

zsido.com

Megszakítás