Érdekes polémia helyszíne volt a napokban az izraeli parlament. Jáir Lápid, volt pénzügyminiszter a legfelsőb bíróság segítségével akar egy miniszterhelyettest a miniszteri cím elfogadására kényszeríteni.

 Az egészségügyi minisztériumot vezető veterán politikus, Jákov Litzman rabbi miniszterhelyettesi rangban látja el feladatát. Az egészségügyi miniszter papíron a miniszterelnök, de valójában minden döntés és feladat Litzmanra hárul. Így volt ez már számos, korábban regnáló kormány idejében is, azonban a napokban az ellenzéki Jes Átid párt vezetője felszólítótta az idős rabbit: Vegye át a miniszteri jogkört, vagy mondjon le hivataláról.

A huzavona hátteréről érdemes tudni, hogy Jákov Litzman a Jáhádut Hátorá (A Tóra Zsidósága) párt tagja, amely az askenáz ultraortodox szavazókat képviseli. Azok a chászid és litvis körök támogatják, akik pragmatikusan állnak Izrael Állam fennállásához, tehát nem tartják ördögtől valónak a cionista ideológiát, de nem is hívei annak.  E párt vezetői úgy vélik, hogy a miniszteri rang elfogadása túlzott mértékű azonosulást feltételezne az alapvetően szekuláris állammal, melynek nem minden törvénye áll összhangban a Tóra szellemével. Kompromisszumos megoldásként élnek azzal a megoldással, hogy a rájuk bízott minisztériumokat legfeljebb miniszterhelyettesi rangban vezetik, s a formális miniszteri titulust a mindenkori miniszterelnök, jelen esetben Netánjáhu viseli. Ezen eljárás kifejezi, hogy igyekeznek egy lépés távolságot tartani a cionista államtól, ami hasznos a kormányalakító pártoknak is, hiszen eggyel kevesebb koalíciós partner verseng a miniszteri székekért.

Litzman rabbi az ellenzék felszólítására a következőképpen reagált: „Nem értem miért kell velem foglalkozniuk. Az elvégzett munka az, ami számít. Ha jól dolgozom, miért fontos, hogy milyen címet viselek? A múltban azt hihették, hogy csupán egy egyszerű jesivanövendék vagyok, aki annyit konyít az egészségügyhöz, mint Jáir Lápid a pénzügyekhez. Mára azonban mindenki egyetért abban, hogy remekül látom el a feladataimat, keményen dolgozom, és nem érdekelnek a hivatalos titulusok”.

A legfelsőbb bíróság a jövő hétre ígérte döntését, amelyhez Litzman rabbi elöljáróban annyit fűzött, hogy nem zárkózik el a miniszteri kinevezés elfogadásától, ám végső döntését csak szellemi vezetőjével, a guri rebbével való tanácskozása után hozza meg.

Munkatársunktól

Megszakítás