Most első ízben történt meg, hogy a kósersági előírásoknak megfelelően vágtak csirkét Dubaiban.

Az Egyesült Arab Emirátusok kicsiny zsidó közössége az Izraellel kötött békemegállapodást követően egyre több, a vallásos zsidó életmódot segítő intézményt nyit meg. Az előző héten nagyjából 2500 csirkét vágtak le a kóserság előírásainak megfelelően. A kóser hús részben a helyi zsidó közösség, részben pedig az Emirátusokba látogató, különféle szállodákban megszálló zsidó üzletemberek igényeit elégíti ki. Az öböl-menti országba hamarosan egyre több zsidó turista érkezik majd a várakozások szerint, a helyben vágott, friss kóser hús nekik is nagy könnyebbséget jelent majd.

Az eseményre Dubai egyik legnagyobb és legmodernebb vágóhídján került sor, Mendel Duchmann rabbi vezetésével és az isztambuli Mandy Hitrik rabbi felügyelete alatt. A munkát más rabbik is segítették, és részt vettek a kóseroláshoz szükséges sózás, valamint a csomagolás folyamatában is. Végül a „Kosher – Dubai”, kóserságot igazoló pecsét (hechser) is rákerült a húsokra. „Nagyon élveztem ezt a munkát, és a helyszín tulajdonosának és a helyi dolgozók hozzáállását is. Ők mindannyian áhítattal figyelték a munkát. Úgy tűnt, mindent megtesznek, hogy kellemesen érezzük magunkat, és a lehető legjobb kiszolgálásban részesítettek” – mondta Hitrik rabbi.

A művelet során egyébként a helyi Egészségügyi Minisztérium illetékese is megérkezett, hogy megbizonyosodjon a hatósági előírások pontos betartásáról, és a hús a kósersági pecséten kívül hálál, vagyis az iszlám törvényeinek értelmében fogyasztható minősítést is kapott.

Az elmúlt napokban megtartották az első ros hásánái zsinagógai szertartást, valamint az első jom kipuri imádságot is az Öböl-menti ország fővárosában, Abu Dhabiban. Levy Duchman rabbi, aki a helyi Chábád-központ vezetőjeként hat éve él Dubaiban, mindig is szoros kapcsolatban állt a helyi hatóságokkal, ám ez volt az első alkalom, hogy nyíltan vallási eseményt szervezett a fővárosban. Véleménye szerint Abu Dhabiban mind a hatóságok, mind pedig a helyi lakosok szívesen fogadják őket. Az új zsinagóga a főváros Szádijá-sziget nevű, prominens területén található. A rabbi véleménye szerint a nemrégiben megkötött békemegállapodás nagyban siettette a zsinagóga építését. A ros hásánái imákon húsz imádkozó vett részt, köztük annak a zsidó családnak a tagjai, akiket Jemenből csempésztek át egy hónappal korábban az országba. A Dubaiban tartott imákon és közös lakomán mintegy száz ember jelent meg.

zsido.com

 

Megszakítás