A Kansasi Egyetem a Chábád mozgalommal összefogva lehetővé tette, hogy kóser ellátásban részesüljenek a zsidó hagyományok szerint élő hallgatók. Egyelőre heti egy alkalommal, keddenként lesz elérhető a kóser menü, melyre elő is lehet fizetni.

„Az egyetemi zsidó közösség nagyon aktív és a létszáma is folyamatosan gyarapszik. Már nagy szükség volt arra, hogy némi kóser élelem is elérhetővé váljon az intézmény étkezdéjében. Nagyon örülünk, hogy találtunk egy olyan catering céget, amely hajlandó volt együttműködni velünk és nagyszerű ételeket készít a zsidó egyetemistáknak.” – mondta Zalman Tiechtel rabbi, az egyetemen dolgozó lubavicsi küldött, aki egyben másgiáchként, azaz kósersági felügyelőként is részt vesz a programban.

„Az első alkalommal narancsos csirke volt jázmin rizzsel. Ötven adagot rendeltünk, de az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a jövő hétre már ennek a háromszorosát kértük. Ebből is látható, hogy ha elérhetővé válik a kóser étkezés, akkor megnő az igény is rá” – mondta a rabbi.

„Az egyetem nagyon sokat segített abban, hogy ez a program létrejöhessen. Mindenki jól jár, mert így egyfelől az itt tanuló hallgatók új szegmensének az igényeit sikerül kielégíteni, másfelől az intézmény vonzóbbá válik a zsidó diákok számára, és többen felvételiznek majd ide.” – tette hozzá.

Korábban nem volt lehetőség a rendszeres kóser étkezésre az intézményben, a rabbi zsidó ünnepek alkalmával rendezett csupán ünnepi lakomákat, illetve nagyobb sportesemények alkalmával állított fel kóser hot-dog standot, mely iránt mindig nagy volt az érdeklődés.

Michael Lebovitz nyelvészetet hallgat, és igyekszik mindenben Tiechtal rabbi segítségére lenni. „Amikor beiratkoztam az egyetemre, én voltam itt az egyetlen szombattartó és kósert evő diák. Fontos, hogy a kóser ételek könnyen elérhetőek és megfizethetőek legyenek, mert így többen döntenek amellett, hogy megtartják az étkezési előírásokat. Emellett a program hatására érezhetően erősebb lett a zsidó jelenlét az egyetemen, ami miatt egyre több zsidó fiatalnak lesz vonzó nálunk tanulni. Történelmet írunk a Kansasi Egyetemen, és örülök, hogy része lehetek ennek” – mondta Lebovitz.

Az egyetemen működő diákszervezet, a Hillel közlése szerint az intézménynek jelenleg 1500 zsidó hallgatója van, ami a teljes létszám 8%-á jelenti.

„Amikor azt látom, hogy a zsidó diákok együtt ülnek és esznek az egyetemi étkezdében, az egység érzése jár át” – mondta a rabbi.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás