Március 27-én este belépünk niszán hónapba, melyet a Tóra az év első hónapjának nevez. Ezen a napon már csak két hét választ el minket peszáchtól, a szabadság ünnepétől, mely különleges felkészülést igényel fizikai és mentális szinten egyaránt. E naptól fogva egészen a széder estig nem ehetünk maceszt, kovásztalan kenyeret (vannak, akik már purim ünnepétől fogva tartózkodnak tőle), és innentől kezdve kötelességünk nap mint nap előre haladva készülődni az ünnepre, és megszabadulni minden, a háztartásunkban található chámectől, vagyis kovászostól – elajándékozhatjuk, vagy felhasználhatjuk a még tulajdonunkban levő chámecet. Az alábbi, még az éppen csak véget ért purim hangulatát idéző recept például a maradék liszt felhasználásához nyújt ötletet.

 

Bohócos születésnapi torta

tejes

A piskótalapokhoz:

8 tojás szétválasztva

8 púpozott kanál liszt

8 kanál cukor

A töltelékhez:

1 doboz csokoládés pudingpor

Tej a puding elkészítéséhez

Az oldalára:

1 doboz tejszín

A díszítéshez:

2 szárított sárgabarack, mazsola, csokicsipsz, branflakes

A tojások fehérjét felverjük, kanalanként hozzáadjuk a cukrot, majd addig verjük a habverővel, amíg kemény nem lesz. A cukros tojáshabba óvatosan beleforgatjuk a tojások sárgáját, majd a lisztet. A masszát spatulával finoman összeforgatjuk. Vigyázzunk, nehogy összetörjön a hab! Kerek tortaformában, 180 fokra előmelegített sütőben, egyenként mintegy 15 perc alatt két piskótalapot sütünk. Ezalatt elkészítjük a pudingot a dobozon levő utasítás szerint, és felverjük a tejszínt. Ha kissé kihűltek a lapok, megtöltjük a süteményt a pudinggal, a tetejét és az oldalát pedig bőségesen bekenjük tejszínhabbal. Ezután elkészítjük a bohóc „arcát”: csokicsipszből készül a haja és a szája, a füle két kis kupac mazsolából, az orra egy kis kupac branflakesből. A szeméhez egy-egy pöttynyi tejszínhabot teszünk mindkét szárított barackra, majd egy-egy darab csokicsipszet, vagy mazsolát ragasztunk rá. Tálalásig a hűtőben tároljuk.

A lisztet használat előtt át kell szitálni, a tojásokat pedig, egyenként pohárba ütve, meg kell vizsgálni, nehogy vércsepp legyen benne. A pudingpor, a mazsola  és a tejszín megfelelő kósersági pecsétet igényel, és lehetőség szerint a tejen is legyen kósersági igazolás. A szárított gyümölcsöket is ellenőrizni kell, nehogy bogár legyen rajtuk. A szárított sárgabarackon levő, apró, kerek, barna foltok kártevőktől erednek, mindenképpen tisztítsuk meg alaposan, mielőtt a tortára kerül.

Megszakítás