A Tóra második, azonos nevű könyvét nyitó Smot hetiszakaszban olvashatunk arról, hogy az Örökkévaló kiválasztotta Mosét (Mózest) népe vezetésére. A midrás (Smot rábá 2:2), vagyis az eredeti tórai szöveget kiegészítő és magyarázó történet elmeséli ennek az okát is: Mose apósa, Jitró juhait őrizte, amikor egy napon az egyik bárány elcsavargott. Mose követte a rohanó állatot, míg az meg nem állt egy patak mellett, és inni nem kezdett. „Bárcsak tudtam volna, hogy vízre szomjaztál. Biztosan kimerültél a futásban.”- mondta Mózes, majd felemelte az állatot, a vállára vette, és úgy ment vissza vele a nyájhoz. Azt mondta erre az Örökkévaló: „Ha így törődik az ember bárányával, bizonyosan alkalmas arra, hogy az enyéimet pásztorolja.”
Mózes mélyen elkötelezett volt az egyén iránt, és soha egyetlenegyet sem veszített közülük szem elől. Ez a történet is ezt példázza: rendkívüli elkötelezettségét és feltétel nélküli szeretetét nyájának minden egyes tagja iránt. A patakparton utolért állatban nem a lázadót látta, hanem az ijedt, azonnali figyelmet igénylő teremtést.
Később mózes ismét kapcsolatba kerül a szomjúsággal. A Chukát szakaszban nem egy bárány szomjazik, hanem az egész nép. Mirjám, Mózes nővére, meghalt, és a prófétanő halálával a zsidókat a pusztában kiszolgáló kút is elapadt. A nép szomjas volt, és mint már annyiszor, Mózes szemére vetették, hogy miért hozta ki őket Egyiptomból.
És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Vedd a botot és gyűjtsd egybe a községet, te meg testvéred Áron, és szóljatok a sziklához az ő szemeik előtt, hogy adja ki vizét; és kihozol nekik vizet a sziklából és megitatod a községet meg barmaikat. Mózes elvette a botot az Örökkévaló színe elől, amint parancsolta neki. És Mózes meg Áron egybegyűjtötték a gyülekezetet a szikla elé; és mondta nekik (Mózes): Halljátok csak, ti ellenszegülők! Vajon ebből a sziklából hozzunk-e ki nektek vizet? És fölemelte Mózes a kezét és rávágott a sziklára botjával kétszer; erre kiömlött sok víz, és ivott a község, meg barmaik. (4Mózes 20:7-11)
Mózes, ahogyan korábban a szomjas bárányt, az Örökkévaló szomjazó nyáját is megsajnálta, és vizet adott nekik. Ám ezért súlyos árat kellett fizetnie: nem mehetett be az Ígéret Földjére, mivel ahelyett, hogy a beszélt volna a sziklához, hogy adjon vizet, megszentelve ezzel az Örökkévaló Nevét, kétszer is rácsapott a botjával. A vizet így is megkapták, de se Mózes, se testvére, Áron főpap nem léphetett be Erec Jiszráelbe.
Rozmaringos-fokhagymás báránysült
Húsos, glutén- és tojásmentes
1 kisebb báránycomb
8 gerezd fokhagyma
néhány rozmaringág
1 citrom leve
Só és bors, ízlés szerint
¼ pohár olívaolaj
Egy kevés víz
A rozmaring ágait felhasználás előtt néhány percre vízbe áztatjuk, majd alaposan átvizsgáljuk, nehogy bogár kerüljön általa az ételbe. A húst megfelelő méretű, vékonyan megolajozott tűzálló tálba tesszük, bevagdaljuk, és megtűzdeljük a fokhagymagerezdekkel, valamint néhány kisebb rozmaringággal. Az olajat összekeverjük a sóval, a borssal, valamint a citromlével, és ezzel a keverékkel alaposan, minden oldalról bekenjük a báránycombot, majd rozmaringlevelekkel megszórjuk. Alufóliával letakarva pihentetjük néhány órán át a hűtőszekrényben, majd félpohárnyi vizet öntünk alá, és 200 fokos sütőben nagyjából másfél órán át sütjük. Végül levesszük az alufóliát az ételről, és még 4-5 percen át grillezzük a húst, hogy szép, pirosas színt és ropogós külsőt nyerjen.