Március elseje, vagyis a mai nap: a mogyoróvajat kedvelők napja Amerikában. Izraelben ezt alighanem minden napról el lehet mondani, hiszen a zsidó állam egyik nemzeti rágcsálnivalója, amit már a 7-8 hónapos csecsemők kezébe is adnak – a Bamba, melyet ugyan 1964-ben sajtos ízesítéssel kezdtek árulni, de két évvel később, 1966-ban áttértek a mogyoróvajra, és ez a finomság nemzeti étellé és az izraeli kultúra elidegeníthetetlen részévé vált. Érdekesség, hogy az elmúlt időszak kutatásai azt mutatják, hogy az izraeli lakosság körében szignifikánsan kisebb a mogyoróallergiások aránya, mint más csoportoknál, és ezt annak tulajdonítják, hogy az izraeli kisgyerekek nagyon korán találkoznak ezzel az egyébként erősen allergénnek számító tápanyaggal. Az új kutatások fényében az amerikai táplálkozási ajánlások is megváltoztak, és nemrégiben számoltunk be arról, hogy a Bamba ezentúl Amerikában is széles körben kapható lesz majd.

A mogyoróvajról kósersági szempontból tudni kell, hogy szükséges rá kósersági pecsét ahhoz, hogy fogyasztható legyen. A közelgő peszáchra való tekintettel pedig jó, ha tudjuk, hogy a földimogyoró kitnijotnak minősül, vagyis olyan ételtípusnak, melyet ugyan a Tóra nem tiltott meg peszáchkor, ám az askenázi zsidók mégsem fogyasztják a kovásztalan kenyér ünnepén. Most azonban még nyugodtan ehetjük a mogyoróvajat, csak arra figyeljünk e kekszek elkészítésekor, hogy a recept vajat tartalmaz, vagyis a kekszek tejesek. Párve változathoz a vajat margarinnal helyettesíthetjük. Fontos, hogy olyan edényben tároljuk a tejes finomságokat, melyről egyértelműen tudja mindenki, hogy tejes ételt tartalmaz, nehogy valaki véletlenül hús után fogyassza. Már ha marad belőle eltennivaló…

(A tejes péksütemények megkülönböztetésének fontosságáról már több helyen, például itt írtunk.)

Mogyoróvajas keksz csokicsipsszel

Tejes

1 pohár mogyoróvaj

200 g vaj (a párve változathoz margarin)

2 tojás

2 pohár liszt

1 ½ pohár cukor

1 csomag sütőpor

½ pohár csokicsipsz

A vajat a hűtőből kivéve hagyjuk megpuhulni. Villával összetörjük, hozzáadjuk a mogyoróvajat, alaposan összedolgozzuk. A tojásokat egyesével pohárba ütjük, ellenőrizzük, nehogy véresek legyenek, majd a kétféle vaj keverékéhez adjuk. Ismét alaposan összekeverjük. Ehhez a masszához adjuk a száraz hozzávalókat, valamint a csokicsipszet, és összedolgozzuk őket, amíg egynemű keveréket nem kapunk. Ekkor kisebb diónyi méretű golyókat formálunk belőlük, tetejüket kissé lelapítjuk, és egymástól 2-3 cm távolságra sütőpapírral bélelt sütőlemezre rakosgatjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsülnek, hagyjuk teljesen kihűlni a kekszeket, mielőtt tálba, vagy dobozba szedjük őket, mert amíg nem hűltek ki teljesen, nagyon könnyen szétmorzsálódnak.

zsido.com