A Talmud azt mondja, hogy aki igazán meggyászolja a Szentély pusztulását, az megláthatja majd az újjáépítését, ezért érdemes igazán jól ismerni a gyász szabályait. Ezek közé tartozik a húsevés és borivás tilalma. Áv hónap első kilenc napját ezért kilenc tejes napnak is nevezi a népnyelv, mert ezeken a napokon nem fogyasztunk húst. A húsfogyasztásra vonatkozó tilalom azonban ennél valamivel hosszabb időszakra terjed ki, áv hónap újholdjának beköszöntétől áv hó 10-én a nap közepéig (szfárádi szokás szerint áv hónap tizedikének végéig) tart.

Tilos minden hús és baromfi, illetve az olyan ételek, amikben hús főtt (pl. húsleves) van. Ha valakinek egészségügyi okokból feltétlenül húsra van szüksége, ehet, de lehetőleg baromfit fogyasszon, vagy ne magát a húst, hanem például húslevest. Az is megengedett, hogy a szombatra készített ételt pénteken, főzés közben megkóstoljuk. Ha pedig valamilyen jeles eseményhez érünk, brit milá (körülmetélés), pidjon háben (az elsőszülött kiváltása), vagy egy talmudi, vagy misnai könyv tanulásának befejezése (szijum), akkor szeudát micvát, micvalakomát tartanak, amin a jelenlevők szintén ehetnek húst és ihatnak bort.

Szombat kimenetelével hávdálát tartunk, melynek része egy pohár bor is. Sok helyen az a szokás, hogy nem a hávdálát mondó felnőtt, hanem egy 13 év alatti fiú, vagy 12 év alatti lány iszik a hávdálához használt borból.

Szokás, hogy tisá beáv kimenetelét követően még másnap délig tartózkodnak a húsevéstől, még akkor is, ha – mint ebben az évben – ez a nap, áv hónap tizedike, péntekre esik. Ennek az az oka, hogy a Szentély teljes megsemmisítése áv hónap kilencedikén kezdődött, de még az azt követő éjjelen és a nap első felében is égett a város.

Azonban, mint említettük, szombaton szabad húst enni, ezért most húsost fogást ajánlunk a szombati asztalra.

Marhasült római tálban

húsos, glutén- és tojásmentes

3 kg marha lapocka

3 nagy fej vöröshagyma, vastag szeletekre vágva

olaj a sütéshez

fűszerek: só, bors, őrölt koriander és néhány gerezd zúzott fokhagyma

1 pohár vörösbor

A római tálat a használati utasításnak megfelelően vízbe áztatjuk. A húst mély serpenyőben, nagyon forró olajban minden oldaláról kérgesre sütjük (egy darabban, nem felszeletelve). Ha kissé kihűlt, alaposan bedörzsöljük a fűszerekkel. A római tálból kiöntjük a vizet, beletesszük a húst, körberakjuk hagymával, letakarjuk, és 2 órán át 200 fokos sütőben sütjük. Két óra sütés után óvatosan aláöntjük a vörösbort, visszatakarjuk az edényt a fedőjével, és addig sütjük a húst, amíg megpuhul. Ha már kellőképpen puhának érezzük, a római tál fedelét leemeljük, és még 7-8 percig pirítjuk a hús tetejét. Ügyeljünk arra, hogy nehogy kiszáradjon: akkor jó az étel, ha kívülről kérges-ropogós, belülről azonban puha és megőrzi a hús természetes nedvességét. Ha elkészült, a húst éles késsel egyenletes vastagságú szeletekre vágjuk, és zöldséges kuszkusszal tálaljuk, vagy petrezselymes krumplival, salátával tálaljuk.

zsido.com

Megszakítás