A Bibliát olvasva feltűnhet, hogy a pásztorkodás volt őseink legkedveltebb foglalkozása, az ősapák kivétel nélkül mind pásztorok voltak, sőt, még maga Dávid király is birka- és kecskepásztorként kezdte a pályafutását. Egy midrás szerint Mózes kiváló vezetői képessége éppen abban mutatkozott meg, hogy milyen gyengéden és szeretettel bánt a bárányokkal – írja a chabad.org.
Káin és Hevel (Ábel) konfliktusának középpontjában a földművelő és az állattenyésztő ember közti különbség állt, ugyanígy, mondják bölcseink, Joszef (József) is eltért a pásztorkodás hagyományától, földműves és kereskedő lett belőle, és innen eredt a testvéreivel való konfliktusa. Amikor a testvérek megérkeznek Egyiptomba, büszkén mondják Fáraónak, aki köztudomásúlag istenségként tisztelte a juhokat:
És mondta Fáraó [József] testvéreinek: Mi a foglalkozásotok? És ők mondták Fáraónak: Juhpásztorok a te szolgáid, mi is, atyáink is. (M.I 47:3)
A zsidó nép, történelmének túlnyomó részében, száműzetésben élt, távol az Ígéret Földjétől. Az is igaz emellett, hogy ezt a státuszt mindig is szerették volna megváltoztatni, ahogyan azt napi háromszori imáink is bizonyítják, vagy az otthonunkban a falon vakolatlanul hagyott darab, mely Jeruzsálem pusztulására emlékeztet. Már az első ember, aki felismerte az Örökkévalót, Ávráhám, azt kapta parancsként Istentől, hogy induljon el a kijelölt hazába, a Tóra jelentős része pedig egy megígért földre való fáradságos vándorlásról szól.
Isten tehát nemcsak könyvet, de földet is adott nekünk. A 613 tórai parancsolat között számos olyat találunk, melyet csakis Erec Jiszráelben lehet megvalósítani, vagy betartani. Ez azt az üzenetet hordozza számunkra, hogy Izrael Földje a mi igazi hazánk, különleges státusszal és ezért különleges micvákkal. Csak akkor lehet a 613 parancsolatot a lehető legnagyobb teljességében betartani, ha a zsidók Izrael Földjén élnek. És talán éppen ez magyarázza meg azt a tényt, hogy őseink sokkal inkább pásztorkodással, mint mezőgazdasággal foglalkoztak. A juhok által az ember nincs röghöz kötve, haladhat, mehet a nyájjal. A pásztor tehát rendelkezik a folyamatos változás olyan lehetőségével, amivel a földművelő sosem. A mezőgazdasággal foglalkozó ember nem tudja könnyedén otthagyni a munkáját, és új életet kezdeni másutt, Ávráhám, vagy Jáákov ősapa viszont könnyedén vette a családját és a nyáját, és nekivágott az útnak, ahogy az e heti szakaszban is olvasható (M.I. 31:17-18):
És fölkerekedett Jákob és föltette fiait és feleségeit a tevékre. És vezette minden nyáját és minden szerzeményét, amelyet szerzett, tulajdon jószágát, melyet szerzett Pádán-Árámban, hogy elmenjen Izsákhoz, az ő atyjához, Kánaán országába.
A pásztorkodás nemcsak életforma volt őseink számára, hanem fontos alapelv is. Ha az embert egy adott földhöz köti a foglalkozása, ahogyan a földműves nem tudja elhagyni birtokát, akkor elveszíti azt a víziót is, hogy ő nem otthon van, neki egy másik országba kell mennie. A zsidó gondolkodásban (az ellenséges külső környezet hathatós segítségével) évezredek óta él az az érzés, hogy a száműzetés állapota csupán átmeneti – még ha igen hosszú átmenetről van is szó –, és nem szabad túlságosan ragaszkodnunk egy-egy darab földhöz, mely nem a miénk, mert mi úton vagyunk őseink földjére, az Ígéret Földjére. Napjainkban, amikor a jólét és a szabadság könnyen elhiteti velünk, hogy révbe értünk, nem szabad elfelejteni, hogy úton vagyunk az országba, melyet Isten Ávráhámnak és utódainak adott. Erre emlékeztetnek a bárányok is.
Kerti grillen sütött bárányborda
Húsos
Glutén- és tojásmentes
4 darab bárányborda
A páchoz:
½ pohár olívaolaj
Só, durvára őrölt bors, ízlés szerint
3-4 gerezd fokhagyma, összetörve
Néhány friss rozmaringág
A pác hozzávalóit egy kis tálban alaposan összekeverjük. A megmosott húst egy órára a pácba áztatjuk. Időnként megforgatjuk a húsokat a lében, hogy az ízek jól átjárják. A grillben a szenet felizzítjuk, és amikor már csak parázslik, a fölé helyezett rácsra tesszük a húst. A báránydarabokat minden oldalukon ropogósra sütjük, és frissen felvágott salátával tálaljuk.