A húsos ételeket felszolgáló intézmény a 7/40 nevet viseli, a vallási felügyeletet Shneur Segal rabbi, az azeri Chábád közösség vezetője látja el.

Az étterem Baku régi zsidónegyedében található, közel a grúz közösség zsinagógájához és a Chábád-központhoz.

Azerbajdzsán, bár muszlim többségű ország, kifejezetten jó viszonyt ápol Izraellel és a helyi zsidó közösséget sem érik inzultusok.

„Az étterem 100 vendéget tud egyszerre fogadni. Az étlapon egyaránt lesznek azeri és közel-keleti fogások” – mondta Moshe Moiseev, a 7/40 tulajdonosa.

Az étterem megnyitása nem esik egybe a közösség aranykorával. Még a kétezres évek elején is kétszer annyi zsidó élt Bakuban, mint manapság, amikor legfeljebb nyolcezer ember tartozik a közösséghez. Segal rabbi szerint azonban azok, akik a maradás mellett döntöttek, jobban kötődnek őseik hagyományához.

Az étterem számít az egyre nagyobb számban Azerbajdzsánba látogató zsidó turistákra, továbbá lehetőséget biztosít a közös étkezésre azon helyi családoknak, ahol nem mindenki vezet kóser háztartást. A tulajdonos abban is bízik, hogy a nem zsidó közönség is szívesen tér majd be az étterembe. „Kóser éttermet nyitunk, de a hely sikere attól is függ, hogy kialakul-e egy általános vendégkör a helyi azeriekből. Mindnet megteszünk, hogy ők is otthon érezzék magunkat nálunk” – mondta Moiseev.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287
 

 

Megszakítás