A Varga Judit igazságügyminiszter vezette magyar delegáció lerótta kegyeletét a holokauszt áldozatai előtt Auschwitzban a koncentrációs tábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából.

Az antiszemitizmus egy spirituális őrület, küzdenünk kell ellene minden erővel! — fogalmazott Meir Lau, egykori izraeli főrabbi, aki az egyik díszvendége volt a keddi megemlékezésnek, amelyet az Európai Zsidó Szövetség (European Jewish Association – EJA), és az auschwitzi zarándokutak ismert szervezője, a Nemzetközi Élet Menete (International March of the Living – IML) közösen szervezett.

A Jad Vasem múzeum korábbi igazgatója, aki a háború előtt nem sokkal született Lengyelországban, felidézte a deportálásának megrázó körülményeit, ahogy utoljára láthatta édesanyját. Budapestet hozta fel példaként arra, hogy mennyire nagy szükség van a fiatalok alapos felvilágosításához olyan intézményekre, mint például a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont, ahol korábban maga is járt.

A kedd délelőtti csípős hidegben zajló programon mintegy 100 európai politikus — közöttük a magyar igazságügyminiszter, Varga Judit és Kovács István, az EMMI nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, valamint országgyűlési kollégáik: Simicskó István (KDNP), Mesterházy Attila és Harangozó Tamás (mindketten MSZP) — és kísérője vett részt. A szakpolitikusok mellett vett részt a programon Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is.

Köves, Simicskó, Varga, Mesterházy, Harangozó, Kovács. Fotó: Neokohn

A magyar delagáció tagjai külföldi kollégáikkal miniszterekkel, államtitkárokkal, magasrangú diplomatákkal – például az Európai Parlament korábbi alelnökével, az olasz Antonio Tajanival vagy Jan Jambon flamand miniszterelnökkel, Belgium korábbi szövetségi belügyminiszterével —  együtt rótták le kegyeletüket azon a helyen, ahol több mint egy millió embert pusztítottak el.

A résztvevők felkeresték Auschwitz állami múzeumának első részét, az úgynevezett Auschwitz 1-es tábort, ahol a helyi idegenvezetők kísérték körbe a vendégeket. A magyaroknak külön történész kalauzai is akadtak, a delegációval együtt érkező Yitzchak Mais  – igen, ő az, aki  jelenleg a Sorsok Háza projekt fő szakmai felelőse – professzor, és a történész végzettségű Köves Slomó rabbi személyében.

Az önkéntes tárlatvezetők nem hagyhatták ki a 18-as barak megmutatását. Az “magyar barakként” is ismert helyen részletesen meséltek a több százezer magyar zsidó szisztematikus kiírtásának módjáról. Ezt követte a nemzetközi delegációk koszorúzása a sortűz falnál. Az lyenkor szokásos protokoll szerint a magyar emlékezőket Varga Judit miniszter vezette.

Auschwitz felszabadításának 75. évfordulójára szervezett kétnapos rendezvény első felében a résztvevők Krakkóban fél napon keresztül arról értekeztek, hogy milyen új módszerekkel és jogi lehetőségekkel lehetne szembeszállni a kontinensen újult erővel fellángoló zsidóellenességgel.

Kedd délelőtt a politikus-zarándokok az auschwitzi tábor után átmentek a birkenaui részre is, ahol szintén meghatottan hallgatták a néhai honfitársaik tragikus történeteit azon a helyen, ahová a magyar zsidók transzportjai érkeztek.

A gyász istentisztelettel zárult emlékezésen – Marek Halter híres holokauszt túlélő mellett — ott volt, és szólt is az egybegyültekhez Mairead McGuinness, az Európai Parlement jelenlegi elnök-helyettese is.

A sebek begyógyulása 75 év után is csak egy befejezetlen, fájdalmasan nehéz folyamat. Nem csak az itt elvesztett emberek miatt, de a ma is jelenlévő, letaglozó erejű gyűlöletbeszéd miatt. — mondta Mairead McGuinness, aki arra szólított fel, hogy merjünk szembeszállni a jelenséggel.

Mint az ír politikus hangsúlyozta, az FRA adatai szerint ma a kontinensen élő zsidó diákok fele szembesül valamiféle antiszemitizmussal. McGuinness szerint különös problémát jelent az is, hogy nagyon sok esetben a sértettek elhallgatják az incidenst, ami éri őket. Ez ellen fel kell lépni minden erőnkkel – tette hozzá.

A rendezvény végén a delegációk vezetői gyertyákat gyújtottak az áldozatok emlékére.

 

Forrás: neokohn.hu 

Megszakítás