Könyveket a könyv népének

2016 októberében jelent meg a Sámuel imája – Zsidó imakönyv második, javított kiadása. A megjelenés alkalmából Oberlander Báruch rabbival, a könyvet kiadó Chábád Lubavics Alapítvány vezetőjével beszélgettünk, akinek első magyar nyelvű kiadványa 1990-ben jelent meg.

 

Huszonhét éve költözött vissza szülei szülőhazájába, Magyarországra. Az első teendői között volt a könyvek és más kiadványok megjelentetése. Már 1990 szeptemberében megjelent az első kiadványa. Miért tartotta ennyire fontosnak ezt a feladatot?

A könyv népének a legfontosabb, hogy könyvet adjunk.  Amikor megérkeztünk a feleségemmel, rögtön láttam, hogy a hagyományőrző közösség tudása főleg szóbeli tudás, arra alapult, abból táplálkozott, amit gyerekkorukban a szüleiktől láttak, hallottak. Nagyon fontos volt bővíteni ezt a tudást, pontosabban a megszerzésének lehetőségét. És ott volt a magyar zsidóság döntő többsége, akik otthonról semmit nem hoztak. A könyv segít, hogy az ember rendszerben fejlessze a tudását. A könyvvel azokhoz is elérünk, akik nem jutnak el az órákra. Később, amikor a könyveink a nagy könyvesboltokban is forgalomba kerültek, olyan zsidókhoz is eljutottak, akik nem vállalták a zsidóságukat, de a könyveinkkel titokban, otthon is tudtak tanulni.

Az internet terjedésével létrehoztuk a zsido.com-ot, azon pedig egy folyamatosan bővülő digitális, sok ezer cikkből álló archívumot, ahol a legtöbb könyvünk is megtalálható. Ez ma a legnagyobb és legkiterjedtebb magyar nyelvű zsidó portál.  Talmudi előadások audióanyagai, folklór, szokások, háláchá, etika, történelem – ez ott mind megtalálható.

 

Hogy kezdett hozzá, mit kellett kitanulnia a könyvkiadáshoz?

Ebben a munkában óriási segítsé­get kaptam Izraelben élő Naftali Kraus­tól, az ismert magyar születésű, magyarul alkotó írótól és újságírótól, akinek a magyar zsidóság szívügye volt. (Sajnos most nagyon beteg, Isten éltesse őt, és adjon egészséget neki.) A kiadói, szerkesztői munká­ban mesterem volt Mikes Katalin, nyugodjon békében, aki hihetetlenül profi és precíz könyvszerkesztő volt. Ő vezetett be a magyar nyelvű könyvszerkesztés rejtelmeibe, kezdve attól, hogy hova kerül a pont, mit kell dőlttel szedni, hogyan kell helyesen fonetikusan átírni szavakat. Ő mutatott rá annak fontosságára például, hogy ne németesen vagy angolosan, hanem magyar fonetika szerint írjuk át a héber kifejezéseket. (Sajnos ezt a mai napig sok más kiadványban nem hozták rendbe.)

Hány könyvet, kiadványt jelentettek meg eddig?

Több, mint hatvan már ezeknek a száma, kezdve az olyan dolgoktól, mint az Asztali áldás, vagy a kisgyermekek imakönyve, az olyan munkákon át, mint Naftali Kraus Ősi forrás sorozatának több kötete vagy a Hertz Biblia reprint kétszeri kiadása, egészen az olyan nagy volumenű sorozatokig, mint az imakönyvek, vagy akár a Zsidó ismeretek tárának 31. kötete. Emellett 26 éve jelennek meg újságjaink és folyóirataink, az Egység és a Gut sábesz.

Miért volt szükség az imakönyvek kiadására?

Az imakönyvhelyzet a ’90-es évek elején nagyon siralmas volt. Nagyrészt 70-100 vagy akár 150 éves, szétesett héber nyelvű imakönyvekből állt, a kétnyelvűek nagy része német fordítású, akár gót betűkkel is még. A magyar nyelvű fordítások nagyon régiesek, nehezen érthető nyelvezetűek, elavult stílusúak voltak.

Régen ráadásul  az imakönyvek fordításában a fordítók igyekeztek az asszimilációs törekvéseket is megjeleníteni. Ahogy a zsinagógákat a keresztény templomok mintájára építették, a  rabbikat keresztény papi ruhába öltöztették, így a szövegeket is a keresztény liturgiában használt kifejezésekkel fordították. Például az áldások kezdő szavai: Báruch átá Hásém…, azt Dicsértessél…-nek fordították a
Deutsch Henrik vagy Hevesi Simon-féle imakönyvekben. Sőt, voltak, akik ennél jóval messzebbre mentek, Lőw Immánuel 1883-ban magyar nyelvű Imádságok zsidók számára című imakönyvet adott ki, amiről kiderült, hogy az imák nagy részét egyenesen keresztény imakönyvekből vette át apró javitásokkal. Hatalmas botrány kerekedett ebből (erről lásd Magyar Zsidó szemle 1888. év 526–543., 600–627. oldal). Ma már ez a fajta asszimiláció nem létezik, senki nem várja el ezt a fajta hasonulást. Ezen kívül voltak más problémák, „spóroltak” a fordítással is, ha egy imarészlet valahol egy korábbi imánál már szerepelt lefordítva, azt többet nem tették be magyarul. Emellett a „kényes” részeket egyáltalán nem is fordították le, így nagyjából minden harmadik-negyedik bekezdés csak héberül szerepelt.

Hiába jöttek a fiatalok életükben először a zsinagógába, nem tudtunk a kezükbe adni olyan imakönyvet, amit nem éreztek idegennek. Ezért jutottunk arra a döntésre, hogy egy teljesen új modern magyar fordítást készítsünk, mégpedig egy olyat, ami magyarázatokkal és követhető utasításokkal van ellátva.

Hogyan kezd neki az ember egy imakönyv lefordításának?

Olyan fordítókat kerestünk, akiknek nagy tudása van a héber nyelvben, mind a bibliai héberben, mind a liturgikus nyelvezetben és ezt szép mai magyarsággal tudják lefordítani. Három megfelelő, Izraelben élő magyar ajkú fordítót találtunk (Gréda József, Cvi Moskovits, Simon Sároni). Mindháromtól azt kértük, hogy ugyanazt az imarészt fordítsák le. Ezután összevetettük a fordításokat és több emberrel is konzultáltunk, köztük Schweitzer József professzorral, aki végig nagyon támogatta ezt az ügyet, és az érkezésünktől kezdve nagy barátsággal volt irántunk. Így esett a választás, Simon Sáronira, aki Beer Seva környékén élt.

Az igazság az, hogy nehezen tudtam erre a nagy vállalkozásra szponzort találni, annál is inkább, mert a potenciális támogatók nem tudtak engem elképzelni, mint egy új magyar fordítású imakönyv  főszerkesztőjét. Azt gondolták fiatal vagyok, tapasztalatlan, nem is tudok eléggé jól magyarul… Végül Benczur Vilmos karolta fel az ügyet, akinek Bécsben volt egy magyar vendéglője. A szükséges összeget nagyobb részt mártírhalált halt szülei emlékére adományozta.

A döntése mögött állt az is, hogy nagyapám, Oberlander Lázár, az „Obi rebbe” volt a tanára a Kazinczy utcai ortodox Tajrászban (zsidó elemi iskola – a szerk.) Gyakran mondta, hogy „nagyapád hangja cseng a fülemben, ahogy gyönyörűen mondja Újhold előtti napon a Jam kiper kotoni imát”. (Nagyapám
em­léke egyébként is sokszor volt se­gítségemre, amikor egykori tanít­vá­nyaival találkoztam.) Mikor már meg­volt az alap, akkor Benczur pél­dáját követve már többen is csat­lakoztak, és így összegyűlt a szük­séges pénz az imakönyv megjelenésére.

Hány példányban jelent meg először az imakönyv?

Először 10 ezer példányban jelent meg 1996-ban, óriási siker volt, az emberek nagyon örültek neki. Nagy könyvesboltokban is lehetett kapni, és az utolsó darabig elfogyott. A Népszabadságtól az Új életig cikkek is jelentek meg róla A sikeren felbuzdulva később megjelentettük a Ros hásánái (Izrael fohásza) és Jom kipuri (Sámson fohásza) imakönyveket 1997 és 1998-ban – ennek az állománya még siralmasabb állapotú és elavultabb volt, némelyikben még Ferenc Józsefért is volt fohász. Aztán következett 1999-ben (majd 2009-ben újranyomva) egy szép Peszáchi Hágádá (Az őrködés éjszakája), amit bőséges kommentárokkal és művészi illusztrációkkal adtunk ki, albumszerűen. Ennek készült 2000-ben egy másik, egyszerűbb verziója, amit fonetikus átírással láttunk el, több reprintje készült az évek során, így ma már több mint ötvenezer példánja jelent meg.

Mi változott a Sámuel imájában az előző kiadáshoz képest?

A legnagyobb változás az, hogy az új kiadásban egyes részek (smá, kdusá, ámidá) fonetikusan is szerepelnek. Alapvetően nem vagyok híve a fonetikus átírásnak az imakönyvekben. Háláchikusan (lásd Sulchán áruch, Orách chájim 101:4. a 3. vélemény), ha a fordítás jó, akkor az ember magának imádkozhat bármilyen nyelven. Az előimádkozó csak héberül mondhatja az imákat (Chátám Szofér responsum 6:84.), de valaki, mint magánember, az nyugodtan használhatja az anyanyelvét, ha nem tud héberül.

Fontos tudni, hogy maga a héber olvasás nem olyan bonyolult, mint, amilyennek tűnik, így ha az ember sokat gyakorol, 20 óra alatt meg lehet tanulni jól olvasni. Ha úgy akarja valaki megtanulni magát a héber nyelvet, hogy értse is az imákat, az már nehéz – nem lehetetlen, de nehéz, de csak az olvasást megtanulni nem nehéz.

Kinek kell a fonetikus átírás? Annak, aki már nem teljesen kezdő, szeretné mondani héberül az imákat, de nem tanulta meg még a nyelvet. Ennek kicsit akadálya is a fonetikus átírás, mert ha valaki előre akar lépni, az félő, hogy megakad, nem lép tovább a fonetikus szöveg miatt. Végül muszáj volt kompromisszumot kötni. Mivel sokan péntek estével kezdik a zsinagógába járást, ezért először 2006-ban (majd 2009-ben újranyomva) jelentettük meg a sábeszi imakönyvet (Mózes imája), ami tartalmazza a teljes péntek esti zsinagógai és otthoni imát, és abba tettük bele a fonetikus átírást.

Most bízom benne, hogy az evéssel megjön az étvágy, és ha valaki ezeket a részeket, ami az új kiadásban fonetikusan megvan, el tudja olvasni héberül, akkor egyre többet akar majd tudni az eredeti nyelven elolvasni.

Van-e adat arról, hány helyen használják Magyarországon?

Pontos számot nem tudok, de ahány zsinagógában eddig jártam, legyen az ortodox, Chábád vagy neológ, mindenhol láttam, hogy ezt forgatják.

Lesz-e még része az imakönyv-sorozatnak?

Isten segítségével talán még ennek a polgári évnek a végéig megje­le­nik egy teljesen új szerkesztésű ima­könyv is, teljesen új tördeléssel. Az előző imakönyv, a Sámuel imája, nu­szách áskenáz volt, amit a magyaror­szá­gi zsidók egy része használt. Ez a másik imakönyv a hászid rítust követi majd, amit az országban élők másik része használt. Óriási té­vedés ugyanis azt hinni, hogy a magyar zsi­dóknak egy hivatalos nuszáchja volt – például a szüleim, akik itt szület­tek és nevelkedtek, nem áskenáz rítus szerint imádkoztak.

Nincs kizárva az sem, hogy egy zsebméretű verziót is kiadunk majd belőle, elsősorban hétköznapi használatra, vékony papíron, amit az ember mindig tud magával vinni.

Melyik kiadott könyv a kedvence?

Erre csak úgy lehet válaszolni, mint arra, hogy melyik gyerekemet szeretem legjobban… Az egyik legfontosabb, évente megjelenő kiadványunk a Zsidó Naptár. Hatalmas munka volt és évekbe telt, míg a mai formája összeállt, de a visszajelzésekből tudjuk, hogy sokaknak iránytű az év során. Szerintem a legkedvesebb könyvem még nem jelent meg, az most szerkesztés alatt van: a teljes Rási kommentár a Tórához fordítása (ennek szemelvényei jelentek meg 2007–2008-ben). Az lényegében egy új bibliafordítás lesz Mózes öt könyvéhez, Rási (Rabbi Slomo Jicháki – 1040–1105) által összeválogatott kommentárokkal. Ez lesz talán a legszebb könyvünk, de nem lehet alábecsülni a talmudfordítást, amiből részletek már megjelentek az évek során, és az Örökkévaló segítségével hamarosan egyben is megjelenik majd, segítségével nagyon sok ember találta meg az utat vissza a zsidósághoz és erősítette meg a kötődését.

Szintén nemrégiben jelent meg a Zsidó ismeretek tára sorozat 31. kötete. Mit kell erről a sorozatról tudni?

A sorozat lényege, hogy megjelentessünk új anyagokat, cikkeket, tanulmányokat a zsidó történelem, jog, filozófia tárgyköréből. Ebből a sorozatból évente két kötetet jelenik meg, a Sábátonra (Pilisi vagy Duna-parti hétvége – a szerk.) és válik annak a tankönyvévé. Nagyon sok olyan anyag van ezekben, amik magyarul még sose jelent meg, forrásokkal ellátva.

Mi volt a sorozat fejlődési íve?

Az elején még nem voltak te­ma­ti­zál­va a kötetek, az utóbbi években fő­leg egy-egy téma köré csoporto­sul­nak az írások, amiket összegyűj­tünk. Így például a 31. kötet a test, sport egészség témát járta körül. Ebbe belefért többek között a lu­ba­vi­csi rebbe misztikus magyarázata a sakk­ról és az is, szabad-e sábeszkor spor­tolni, vagy mit mond a zsidóság a veszélyes sportokról vagy épp a vadászatról.

Kik és mire tudják használni?

Aki figyeli a könyveinket, az látja, hogy két részre oszlanak: vannak a kezdőknek szólók, azoknak, akik meg akarják alapozni a tudásukat. És vannak azok, mint a készülő Talmud, amik a „haladóknak” szólnak, akik szeretnének még jobban elmélyedni a zsidóságban. Ez a sorozat az utóbbiaknak szól, mert lehetőséget ad elmélyedni egy-egy témában, részletesebb tudást szerezni, több rabbi véleményét megismerni.

 Mi hiányzik még a kiadói palettáról?

Egyszer szeretném az itt-ott megjelent magyar nyelvű írásaimat egy responsum könyvbe rendezni. Ebben összegyűjteném a nagyobb háláchikus állásfoglalások mellé a Gut sábesz Kérdezd a rabbit rovatában megjelent válaszaimat is és külön részben a tavalyelőtt megjelent Holokauszttal kapcsolatos háláchákat felölelő írásaimat.

Milyen könyvön dolgozik most?

A feleségemnek azt szoktam mondani, ő kilenc hónapig hordta ki a gyerekeinket, de nekem több idő kell, hogy egy könyvgyerek megszülessen… A korábban már említett új szerkesztésű imakönyvön dolgozom és a régóta készülő Talmud köteten.

 

Milyen szép a Te könyved, Chábád!

„Kellett-e? […] kellett! Mint ahogy kellettek a kommentárok, az odabiggyesztett magyarázatok, a gyorsított ábécé tanfolyam, vagyis a „használati utasítás”. De mindenekelőtt: az érthető nyelvezet, a ma emberéhez szóló stílus, fordítás.”

(Kardos Péter neológ főrabbi, Új élet, a Mazsihisz lapja, 1996. április 15.; Vezércikk)

 

„Használhatják őket neológok és nem haszid ortodoxok is…”

„A kétnyelvű imakönyv olvasója föl van mentve a „szégyenérzet” alól, amely abból származna, hogy nem tudja, mit jelent a zsidó hagyomány. Fölszabadul a lélek…” [Komoróczy Géza]

(Hovanyecz László, Népszabadság,

  1. november 1.)

„Joggal állítható tehát, hogy a héber sziddur megjelenése nemcsak a zsinagógába igyekvőket tölti el jó érzéssel. Öröme ez a szabad magyar szellemnek is.”

(Benedek István Gábor, Erzsébetváros,

  1. május 17.)

„…a chászid, és ezért a szefárd liturguát követő Oberlander rabbi egy askenázi imakönyvet adott ki. Még arra is figyelt, hogy speciálisan magyar szokás szerint – a Chátám Szofér véleményét követve – a Báme Mádlikin (misnai idézet) a péntek esti ima legvégére kerüljön, nem a Borchu elé, ahogy azt a világ jelentős részén teszik…”

(Bíró Tamás, Szombat,

  1. március)

 „Az új imakönyvben azokat a sorokat is lefordították, amiket korábban – mint lábjegyzetekből tudjuk, a középkori cenzorok – kihagytak…”

(Kozma György, Élet és Irodalom, 1996. augusztus 2.)

„Olyan könyv ez, amelynek segítségével azokat is megértjük, akikkel talán nem is értünk egyet. Fontos könyv. Érdekes könyv. Olvasni való.”

(Hegedűs Géza, Népszava, 1996. május 17.)

Zsidókat gyűjt és imakönyvet ad ki

„…egy szent könyv lapjain hosszú idő után ismét találkozik két nyelv, két egymásra figyelő kultúra.”

(Hovanyecz László, Népszabadság

  1. február 17.)

 

Herman Wouk, a népszerű író egyszersmind vallásos zsidó is, egy Chábád rabbi unokája, aki regényei mellett olvasmányos, ugyanakkor alapos vallási útmutatót is írt. Annyira fontosnak tartotta, hogy művével a magyar zsidók is megismerkedhessenek, hogy mindössze 1 forintnyi jelképes összegért mondott le szerzői jogairól a magyarországi Chábád javára. Így jelenhetett meg 1993-ban az interneten is elérhető Én Istenem. 

„Hihetetlen optimizmusra vall Oberlander Báruch rabbi Chábád rezidens monumentális vállalkozása, hogy új magyar fordítású imakönyvet – és milyen imakönyvet – adjon ki Magyarországon, a polgári időszámítás 1996. évében. […]”

(Dr. Jesurun Elijáhu, A hét tükre,

  1. június 13.)

 

Imakönyvön is van mit szerkeszteni

„Az imakönyvet a lubavicserek adták ki, akikről annyit azért mindenki tud, hogy imakönyv-ügyekben a legjobbaknak számítanak, mondjuk, ők az imakönyvszerkesztés és -kiadás Meinljei, ha nem túl frivol ez a hasonlat”.

 (Magyar Narancs,

  1. július 11.)

„[Sároni] feladatát abban látta, hogy az új fordítás eleven, mai legyen, de ugyanakkor hű maradjon az eredetihez is. A műfordítóknak ezt az örökös dilemmáját sikerrel oldotta meg.”

(Gréda József, Új kelet,

  1. szeptember 22.)

Steiner Zsófia írása

A cikk az Egység magazin 90. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.

 

 

  • Küldés emailben