„Számláljatok magatoknak az ünnep másnapjától, ama naptól, midőn hozzátok a lengetés ómerjét, hét teljes hét legyen. … számláljatok ötven napot”                                                                       (3Mózes 23:15-16.)

Pészah második estéjétől kezdve vallási előírás hét teljes héten át minden este számlálni a napokat. Az ötvenedik nap sávuot ünnepe. A szó jelentése „hetek”.

A számlálás egyik célja, hogy pészah és sávuot ünnepét összekössük, és tudatosítsuk: a politikai szabadság nem lehet teljes, ha nem a szellem határai között, fegyelemben és kötelességteljesítésben csúcsosodik ki. Ezt jelképezi sávuot ünnepe, amelyet a Tízparancsolat átadásának, Isten Izrael előtt való megnyilatkozásának és a Tóraátvételének szentelünk.

A számlálás kezdete pészah második napjára esik, amelyen egy bizonyos mennyiségű (omernyi) árpát le kellett aratni, és áldozatként a Templomba vinni. Az egész időszak neve Sz’firát HáOmer, „az omer számlálása”, röviden szfirá.

Esténként először elmondjuk az áldást az omerszámlálásra, ezután megemlítjük a nap számát, majd az eltelt hetek és napok számát. Például: „Ma van az omer ötödik napja.” „Ma a harmincadik nap van, az omer negyedik hete és második napja.”

Aki elfelejti az esti számolást, az a következő napon pótolhatja, de áldásmondás nélkül. A további napokon folytathatja az áldással együtt a számlálást, de ha egy egész napot hagyott ki, az időszak végéig áldásmondás nélkül kell számolnia.

Pénteken este a zsinagógában a kidus után kell az omert számolni, szombaton pedig a hávdálá előtt. Ennek az az oka, hogy igyekeznünk kell minél előbb megszentelni a szombatot, és minél későbbre halasztani a búcsút, még ha csak percekről van is szó.

A szfirá idején harminchárom nap alatt pusztította el a pestis Ákivá rabbi több ezer tanítványát. Azóta a szfirá alatt harminchárom napig részleges gyászidő van. Nem tartanak esküvőt, nem vágatnak hajat, tilos táncolni és muzsikálni.

Ezek a korlátozások azonban nem érvényesek lág báomerkor, az omer harmincharmadik napján, ami örömünnep – részint Simon bár Jocháj rabbira emlékezünk ekkor, részint arra, hogy ezen a napon állt meg a pusztító járvány.

Adja az Örökkévaló, hogy lág báomer ünnepére a minket fenyegető járvány is megálljon!

Megszakítás