A március 17-i izraeli választások után egy héttel Reuven Rivlin elnök Benjamin Netanjahúnak, a választáson győztes Likud párt vezetőjének adta a kormányalakítási megbízatást. Az izraeli törvények szerint erre huszonnyolc nap áll rendelkezésére, amit szükség esetén még tizennégy nappal meg lehet hosszabbítani.
Pészach idején Izraelben nem a politikával foglalkoztak, ám az ünnep elmúltával előtérbe került a koalíciós tárgyalások állása. A százhúsz tagú Kneszetben a miniszterelnöknek legalább hatvanegy képviselőnek a támogatását kell megszereznie ahhoz, hogy az új kormánynak bizalmat szavazzanak.
A papírforma szerint Netanjahúnak nincs nehéz dolga, összesen hatvanhét képviselő javasolta őt miniszterelnöknek. Pártok szerint a következőképpen jön össze ez a szám: Likud (30), Mose Kahlon pártja a „Kulanu” (10), a nemzeti vallásos párt a „Bait Hajehudi”, Naftali Bennett vezetésével (8), a szfaradi vallásos párt a „Sasz” (7), az askenázi vallásos párt a „Jahadut Hatora” (6) és Avigdor Lieberman pártja a „Jiszráel Betenu” (6).
A két ortodox vallásos párt, a „Sasz” és a „Jahadut Hatora” haladt a leggyorsabban előre a tárgyalásokon. Ennek egyrészt az az oka, hogy fontos számukra a megállapodás, mert akkor tudnak hatással lenni a politikára. Másrészt az igényeik, melyek az általuk képviselt közösségek érdekeit fejezik ki, viszonylag könnyen teljesíthetőek. Ezek az igények gyakran egybeesnek sok más nehéz sorsú izraeliével. Az ortodox pártok további feltételei a hagyományos vallásos élet zavartalanságát és folyamatosságát kívánják biztosítani. Például annak az új törvénynek a módosítását, mely szerint bűncselekményt követne el az az ortodox fiatalember, aki jesivában tanul és nem akar bevonulni. Nézetük szerint lehetetlen állapot az, hogy Izraelben, a zsidó nép országában, bűncselekménynek számítson az, hogy egy vallásos zsidó fiatal jesivában tanul.
A „Jahadut Hatora” párt legfontosabb követelése a Kneszet pénzügyi bizottságának elnöksége. Ezt a poziciót várhatóan Mose Gafni fogja betölteni. A „Jahadut Hatora” az eddigi hagyományoknak megfelelően nem követel magának miniszteri tárcákat, ehelyett általában miniszterhelyettesi pozíciókat kapnak. A megalakuló kormányban, minden jel szerint, Jaakov Litzman lesz az egészségügyi miniszterhelyettes. Ilyenkor általában maga a miniszterelnök, jelen esetben Benjamin Netanjahú, a felelős miniszter, ám az ügyeket a gyakorlatban a helyettese intézi. A párt képviselői azért nem óhajtanak miniszterek lenni, mert akkor tagjai lennének a kormánynak és ezáltal kollektív felelősséggel tartoznának olyan döntésekért is, melyek esetleg a világnézetükkel összeegyezhetetlenek lehetnek.
Jól haladnak a koalíciós tárgyalások a Likudból néhány éve kivált volt miniszter, Mose Kahlon pártjával is. Már a választások másnapján Benjamin Netanjahú felajánlotta neki a pénzügyminiszteri tárcát, ami Izraelben talán a legnagyobb befolyással bír. A párt kapja meg az építési és környezetvédelmi tárcát is. Mose Kahlon célul tűzte ki maga elé, hogy az Izraelben igen magas megélhetési költségeket és ezen belül is az égbe szökő lakásárakat megzabolázza. Néhány éve, mint távközlési miniszter, sikerrel küzdött a mobilszolgáltatók kartellje ellen, és sikerült az addig aránytalanul magas áraikat jelentősen lecsökkenteni. Mose Kahlon szerint ahhoz, hogy a lakásproblémát meg tudja oldani, szüksége van arra, hogy a területhez tartozó összes állami szerv az irányítása alatt legyen. Ilyen például a Belügyminisztérium alá tartozó Országos Településfejlesztési Hivatal. Ez a hivatal felelős azokért a döntésekért, hogy hol és mit építsenek Izraelben.
Itt jön a képbe a „Sasz” párt vezetője, a tervek szerint Arie Deri lesz a következő kormány Belügyminisztere. Természetesen neki esze ágában sincs lemondani a Tervezési Hivatalról. Ám Mose Kahlon pártjának több képviselői hely jutott, így kreatív kompromisszumra lesz szükség. Az egyik irány például az, hogy Arie Deri valamilyen más feladatot kapna, gazdasági esetleg közlekedési miniszter lenne.
Naftali Bennett pártjával, a „Bait Hajehudi”-val egyelőre nem haladnak jól a tárgyalások. Bennett, aki a választások idején igyekezett nem támadni a Likudot, illetve Netanjahút, most alighanem a saját bőrén érzi, hogy a politikában a hűség nem mindig fizetődik ki. A „Bait Hajehudi”, többek közt, a Judeában és a Somronban élő telepesek érdekeit képviseli, így egyik követelése ezen települések fejlesztése, építése. A jelen helyzetben, amikor Irán ügyében amúgy is gyakran vitában áll az Egyesült Államokkal, Netanjahú nem szívesen vállalna fel egy újabb konfliktust a településekkel kapcsolatban. A legutóbbi nyilatkozataiban Naftali Bennett felvetette azt is, hogy a pártja ellenzékbe vonul.
Az előző kormányban Avigdor Lieberman külügyminiszter volt és a választások után fölvetette, hogy hadügyminiszter vagy megint külügyminiszter szeretne lenni. Pártjának gyenge szereplése alapján erre nincs sok esélye, de még nem derült ki, mi lesz a megoldás. Elvileg lehetne a „Jiszrael Betenu” párt nélkül egy hatvanegy tagú koalíciót is létrehozni, ám ez nem tűnik stabil megoldásnak.
Netanjahúnak természetesen azzal is foglalkoznia kell, hogy a saját pártján, a Likudon belül ki milyen miniszteri tárcát vagy egyéb megbízást kap. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint, melyet az előző kormány szabott meg, legfeljebb tizennyolc miniszter lehet a kormányban. Természetesen ezt a törvényt is meg lehet változtatni, ha szükségesnek látszik.
Bár az irány egy jobboldali-vallásos kormány, időnként még mindig szóba kerül a nemzeti egységkormány ötlete, a Cionsta Tábor, azaz a Munkáspárt részvétele a koalícióban. Nem világos, hogy ez tényleges lehetőség, vagy csak a lehetséges partnerek ijesztgetésére való taktika. Bár mindkét oldalról cáfolják, hogy erről titkos tárgyalások folynának, azért ezt a lehetőséget sem lehet teljesen kizárni.
Dan Diamant
Kép: Jpost