Engedélyezte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) az év közbeni váltást az erkölcstan és a hittan óra között. A korábbi minisztériumi állásfoglalással szemben, az EMIH megkeresésére a KLIK úgy döntött, a tanév közben is válthatnak szülői kérésre a diákok. 

Hittanról szóló első híradá-sainkban még sok tekintetben más helyzetről számoltunk be, mint, ami végül megvalósult. A 2013-14-es ta-névtől, felszálló rendszerben kötelező hittan vagy erkölcstan órán kell részt vennie az általános iskola első illetve ötödik évfolyamára járó gyerekeknek. A két tárgy közül, illetve a hittan esetében a rendelke-zésre álló felekezetek közül, a szülőnek kel-lett választania. Május óta azonban számos ponton változtak a vonatkozó szabályok, és ezek a változások nagyobb mozgásteret adnak többek között a zsidó hittannak is.

Az akkori állapot szerint hét főtől in-dultak a csoportok, amelykehez állami támogatást kaptak az oktatók. Már a jelentkezések idején kiderült, hogy bár sok helyről érdeklődnek az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hittana iránt, kevés iskolában jár egy-egy osztályba hét vagy annál több zsidó gyerek. A hitközség kérésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) engedélyezte, hogy kisebb létszámú csoportok is indulhassanak – amennyiben a hitközség vállalja, hogy nem kapja meg ezekért a csoportokért az állami normatívát. Az EMIH úgy döntött: minden zsidó gyereknek joga van zsidó oktatásban részesülni, ezért vállalták, hogy finanszírozzák a hittanoktatást akár egy gyerek számára is. Később azon-ban megint változott a helyzet: a minisztérium létszámkorlátozás nélkül ad támogatást a hitoktatáshoz.

A nyár lázas munkával telt, és szeptembertől képzett önkéntes oktatókkal megkezdődött a hittan oktatás Budapest kilenc iskolájában. Már ez a szám tizenegyre nőtt. A kezdetektől egyértelmű volt, hogy hosszútávon is van érdeklődés a program iránt, hiszen alsóbb éves diákok szülei is jelezték, hogy amint sorra kerülnek, az EMIH hittan óráját fogják választani gyermekeik számára. Alig telt el azonban egy hónap, egyre több szülő fordult az EMIH-hez, illetve közvetlenül a hitoktatókhoz segítségért: az erkölcstan órák nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és szeret-nék, ha gyerekeik inkább zsidó hittanra járhatnának. Bár az EMMI eredeti állásfogla-lása alapján nem volt mód év közbeni vál-tásra, hosszas utánajárás eredményeként immár erre is lehetőség nyílt. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ döntése alapján, melyet az EMIH megkeresésére adott ki, év közben is válthatnak a gyerekek erkölcstanról hittanra. Ehhez mind-össze arra van szükség, hogy a szülők az iskolaigazgatónak írásban jelezzék kérésük.

Azt, hogy mennyire sürgető volt ez a kérés, mi sem mutatja jobban, mint hogy már a döntés napján volt olyan diák, aki csoportot váltott és az erkölcstan helyett zsidó hittanórán vett részt. Az EMIH által kidolgozott hittan program legnagyobb kihívása az volt, hogy összehangolják a különböző hátterű és tudásszintű gyerekek oktatását. A kiscsoportos foglalkozások azonban lehetővé teszik az egyéni igények figyelembe vételét. Az amerikai minta alapján a hazai viszonyokra átdolgozott oktatási program elsősorban az ünnepek vi-lágába és zsidó élet alapjaiba vezet be, a Tóra heti szakaszainak feldolgozása mellett.

Megszakítás