A javaslat megfogalmazói szerint minden zsidó felelős az izraeli kormány tetteiért.

A dél-afrikai Durban Technológiai Egyetem két tanulói szervezete, a Tanulói Képviseleti Tanács, valamint a Progresszív Ifjúsági Szövetség a zsidó diákok elbocsátására szólította fel az intézményt. „Gyűlést tartottunk, és elemeztük a nemzetközi politika helyzetet”- nyilatkozta a Tanulói Képviseleti Tanács titkára, Mqondisi Duma. – „Arra a döntésre jutottunk, hogy a zsidó diákoknak, különösképpen azoknak, akik nem támogatják a palesztinok küzdelmét, el kell hagyniuk az intézményt.”

A követelést az egyetem igazgatóhelyettese azonnal elutasította. „Teljességgel elfogadhatatlan”- mondta.

Első pillantásra megdöbbentőnek tűnhet, hogy Izrael-ellenes, illetve magukat progresszívnek nevező hallgatók zsidókat rúgatnának ki egy dél-afrikai egyetemről. Ám bárki, aki figyelemmel követte, hogyan viszonyul az ország az Izrael-ellenes BDS bojkott-mozgalomhoz, láthatja az összefüggést és megértheti a döntés politikai hátterét, hiszen valójában ez csupán a jéghegy csúcsa.

A zsidók összességét összemosni Izraellel és az izraeli politikával, majd ezzel az ürüggyel támadást intézni ellenük – klasszikus antiszemita módszer, melyet egyre gyakrabban alkalmaznak Dél-Afrikában. Szeptemberben az országot irányító ANC párt egyik vezetője nem volt hajlandó megjelenni azon a konferencián, amelyet a dél-afrikai zsidó közösség szervezett az apartheid elleni zsidó küzdelem tiszteletére. A fajgyűlölő rendszer bukása előtt a zsidó közösség számos tagja állt ki a feketék jogai mellett, nem egyszer nagy árat fizetve ezért. Emiatt is különösen szomorú, hogy a Nelson Mandela alapította kormánypárt köreiben annyi antiszemita incidens történik. A politikus távolmaradását örömmel üdvözölte az ANC ifjúsági szervezete, mely egy palesztinokat támogató tüntetéssel tiltakozott a konferencia ellen. Az események után az ANC a következő nyilatkozatot hozta nyilvánosságra: „Fokozzuk küzdelmünket, melynek célja Izrael bojkottálása és elszigetelése, mert Izrael az apartheid alapjaira épült, ami a nemzetközi jog és az ENSZ szerint emberiség elleni bűncselekmény”. Ebben az a tény sem zavarta őket, hogy a zsidó állam megalapítását éppen egy ENSZ-határozat tette lehetővé.

A legutóbbi gázai hadművelet alatt Tony Ehrenreich, a Dél-Afrikai Szakszervezetek Kongresszusának egyik vezetője és az ANC korábbi fokvárosi polgármester-jelöltje a város zsidó közösségének bojkottjával fenyegetőzött, és felszólította a helyi zsidókat, hogy amennyiben nem hajlandóak elítélni Izraelt, hagyják el az országot. „Ha a zsidó közösség vezetősége a cionisták törekvéseit akarja egyengetni, akkor el kell hagyniuk Dél-Afrikát, és valahol máshol kel folytatniuk a tevékenységüket. Egyértelművé kell tenni a zsidó közösség vezetői számára, hogy ők nem a megoldás, hanem a probléma részét képezik” – jelentette ki Ehrenreich, majd ultimátumot adott a zsidóknak: „A közösség vezetősége 2014. augusztus 7-ig kap időt arra, hogy leállítsa a cionista propagandát Fokvárosban. Ha ezt nem teszik meg, bojkottot és sztrájkot hirdetünk a közösség minden tagja és az őket támogató szervezetek és vállalatok ellen”.

Két héttel később Ehrenreich a Facebookon folytatta antiszemita kampányát: „Eljött az idő, hogy világosan kimondjuk: ha megölnek egy nőt vagy gyereket Gázában, akkor a zsidó közösség vezetősége, mely bűnrészességet visel, érezni fogja a dél-afrikai nép haragját az ősi, bibliai tanítás szellemében – szemet szemért”.

A fentiek jól illusztrálják, hogy a dél-afrikai BDS-mozgalom képviselői milyen gyűlölettel viseltetnek a zsidók iránt. Ez a társaság volt az, mely meghívta a Népi Front Palesztina Felszabadításáért marxista terrorszervezet egyik hírhedt tagját, a repülőgép-eltérítésekben közreműködő Leila Khaledet, és ők helyeztek disznófejet egy fokvárosi élelmiszerüzlet kóser részlegébe. A zsidók kiűzésének kísérlete a durbani egyetemről ugyanennek a folyamatnak a része.

A nemzetközi BDS-mozgalom ironikus módon rendre az egykori dél-afrikai apartheid rendszerrel hasonlítja össze Izraelt, miközben határozottan azt állítja, hogy ők csupán anticionisták, de nem antiszemiták. Mégis, éppen abban az országban, ahol megszületett az apartheid, képtelenek különbséget tenni a két dolog között.

zsido.com

Forás: tabletmag

Megszakítás