1953-ban Robert Meeropol mindössze hat éves volt, amikor szüleit, Julius és Ethel Rosenberget kivégezték kémkedés miatt.

Az amerikai kommunista mozgalomban aktív Rosenbergék voltak a kulcsfigurái a XX. század egyik legvitatottabb ügyének. Azzal vádolták őket, hogy a hidegháború idején atomtitkokat adtak át a Szovjetuniónak. A házaspár bűnösségét nem lehetett egyértelműen megállapítani, mivel nem voltak rá közvetlen bizonyítékok, ám végül, sokak tiltakozása ellenére és egyesek szerint az akkori közhangulat miatt is, halálra ítélték, és 1953. június 19-én kivégezték mindkettejüket. 

1995-ben nyilvánosságra került információk megerősítették, hogy Julius Rosenberg valóban szovjet kém volt, míg Ethelről csak valószínűsítik ezt. Az 1951március 6-án kezdődött per során Rosenbergék folyamatosan ártatlannak vallották magukat. A házaspár halálos ítélete ellen sokan tiltakoztak, köztük ismert személyek is, mint Jean CocteauAlbert EinsteinJean-Paul SartrePablo Picasso és Bertold Brecht, de tiltakozott XII. Piusz pápa is. A pár az ítélet meghozatala után két éven át próbálkozott az ítélet ellen fellebbezni különböző jogi fórumokon, de nem jártak sikerrel. 1953. június 19-én a Sing Sing börtönben villamosszékben végezték ki mindkettejüket. Julius és Ethel Rosenberg volt az első két civil amerikai személy, akiket kémkedésért végeztek ki. A békeidőben történő kémkedést az amerikai Kongresszus 1954-ben főbenjáró bűnnek minősítette, és ez az ő esetük után Rosenberg-törvényként került bele a jogalkotásba.

Fiuk, Robert Meerpol 71 évesen teljesítette életében először az egyik legfontosabb tórai parancsolatot, a tfilin viselését, melyben 13 éves koruktól imádkoznak a zsidó fiúk és férfiak. Az esemény és az azt követő ünnepség 1200 fő jelenlétében zajlott a Rhode Island államban fekvő Providence-ben, a Rohr Chábád-központban.

Az ünnepelt beszédében elmesélte, hogy milyen volt a hidegháború leghíresebb árvájaként felnőni, és miként folytat a mai napig harcot azért, hogy a kémkedésben ártatlan édesanyja nevét tisztára mossa. Véleménye szerint a szigorú büntetés kiszabását az antiszemitizmus is motiválta.

A beszámolót követően Robert – Efraim Mintz rabbi segítségével -, felvette a tfilineket és imát mondott. “Mindkettőnk számára rendkívül megható pillanat volt ez. Különleges élmény volt látni, hogy valaki egy ilyen megrázó gyermekkor után végre teljesíti ezt a fontos micvát” – mondta a rabbi.

zsido.com

Forrás: Crownheights.info