„Kurdisztán mindig hitt abban, hogy a vallások egymást tisztelve, egymás mellett békében tudnak élni” – írta kurd és héber nyelvű közleményében Irak kurd területének kormányzója.

A szöveg azon a beszéden alapul, amit Sherzad Omer mondott, amikor immár második alkalommal vendégül látta a terület zsidó közösségének képviselőt – olvasható a jpost.com cikkében. A zsidók élete a mai Irak területén 1940-1941-ben vált kilátástalanná. Az ellenük irányuló erőszak a bagdadi pogromban csúcsosodott ki 1941 júniusában. Akkor 200 ezer zsidó hagyta el az országot.

A ceremóniára az iraki kurdok fővárosában, Erbilben került sor, annak apropójából, hogy az izraeli törvényhozás két évvel ezelőtt november 30-át a zsidók arab területekről és Iránból történő kiűzetésének napjává nyilvánította. Az ’50-es években több mint 50 ezer kurd zsidó telepedett le Izraelben, ők főleg iráni területről érkeztek.

Sherzad Omer beszédében felhívta a figyelmet arra is, hogy a terrorizmus és az Iszlám Állam elleni harc a kissebségek védelmét is jelenti.

 

Kép: jpost.com

Megszakítás