Az Európai Rabbik Konferenciája elismerésben részesítette a spanyol uralkodót VI. Fülöpöt.

Legalább 40 rabbi vett részt a madridi Prado palotában tartott ceremónián. A beszámoló szerint az esemény bensőséges, jó hangulatban telt. 524 évvel ezelőtt, az akkori spanyol uralkodó katolikus hitre áttérésre, vagy az ország elhagyására kényszerítette a zsidókat, az inkvizíció pedig üldözte őket. A rabbik küldöttsége azért tüntette ki VI. Fülöpöt, mert mindent megtesz azért, hogy ezt az időszakot „történelmi hibaként” kezeljék Spanyolországban.

A Lord Jakobovits-díj átvétele után a király beszédében méltatta a szefárd közösséget, amiért annyi nehézség ellenére generációkon át ápolta a hagyományait – olvasható a jewishnews.timesofisrael.com cikkében. „Az európai identitást nem lehet értelmezni, ha nem vesszük figyelembe a zsidóság jelentős hozzájárulását ehhez, akik a történelem hajnala óta a kontinensen élnek” – fogalmazott VI. Fülöp. Beszélt a közös zsidó-keresztény értékekről és azok védelmének fontosságáról is, valamint a tágabb értelemben vett emberi értékekről.

Tavaly olyan törvény lépett életbe Spanyolországban, ami lehetővé teszi az elüldözöttek leszármazottainak, hogy megszerezzék a spanyol állampolgárságot, miközben megtarthatják az eredetit is. A díj átadásakor Pinchas Goldschmidt rabbi, a szervezet elnöke úgy fogalmazott, hogy az uralkodó a zsidó közösség egyik fontos támogatója, részvétele a holokauszt megemlékezéseken erős üzenet az intoleranciával szemben. A díjat korábban Manuel Valls francia miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár is megkapta.

Kép: jewishnews.timesofisrael.com

 

 

Megszakítás