Már több százan vásároltak a  gyermeke életéért aggódó édesanya ötlete alapján készült kipából.

Egyszerű, mégis újszerű ötlettel állt elő az a New York-i édesanya, aki 3 éves gyermekét próbálja megóvni az ételallergia lehetséges következményeitől. Chanie Apfelbaum kisfia folyamatos veszélynek van kitéve, hiszen egy sor élelmiszerre – például mogyoróra, pisztáciára, kókuszra, borsóra, tojásra és marhahúsra is – allergiás, és az ezeket tartalmazó ételek a csalánkiütésen túl, súlyosabb esetben, anafilaxiás sokkot is okozhatnak.

„Mindig emlékeztetem ezekre, de nem bízhatok teljesen abban, hogy egy hároméves mindig emlékezni fog, amikor megkínálják valamivel” – mondta Peretz édesanyja, aki megoldásként a gyermek kipájára írt figyelmeztetéssel próbálja megelőzni a veszélyt. A vörös jelbe írt szöveg figyelmeztet: a kipa viselője allergiás, és a fejfedő belsejében bővebb információ található a részletekről.

„Szerettem volna valamit, amiről rögtön eszükbe jut, ha ránéznek: ‘Ennek a kisgyereknek nem adhatok ételt’” – mondta a lubavicsi közösséghez tartozó édesanya. „Ettől nagyobb biztonságban érzem őt” – tette hozzá.

 

Az édesanya ötletete olyannyira bevált, hogy az iKippah nevű internetes áruház is felfigyelt rá – olvasható a Times of Israel cikkében. „Rögtön megszerettük Chanie ötletét” – mondta a cég vezetője. „Nagy szükségét látjuk ennek a kipának, és őszintén reméljük, hogy ez az elképzelés segít életeket menteni” – tette hozzá Sarale Seewald, aki azt is elárulta, hogy már több százan vásároltak a kipából, amit két hete ismertettek meg vásárlóikkal.

zsido.com

Képek forrása: Times of Israel

 

Megszakítás