A chabad.org három első helyezést is elért.

Az Amerikai Zsidó Újságíró Szövetség novemberben rendezte meg éves konferenciáját Washingtonban. A találkozó egyik fénypontja a Simon Rockowerről elnevezett díj átadó ünnepsége volt, melyen az elmúlt év teljesítménye alapján díjazták a zsidó médiatermékeket. A 35. éve rendszeresen kiosztott díj a zsidó világon belül az egyik legfontosabb újságírói elimseréssé vált.

2015-ben megjelentetett történeteiért a chabad.org weboldal három díjat nyert. Az oroszul beszélő zsidó közösségről készített munkájáért a chabad.org egyik munkatársa, Dovid Margolin kapott első helyezést.  A cikk a maceszkészítést mutatja be a volt Szovjetunió területén, azon belül pedig Dnyepropetrovszkban, a Rebbe egykori lakóhelyén. Jonathan Alpeyrie fényképész egy ukrajnai zsidó családokról készített fotóesszéjével nyert első díjat.

A chabad.org oldal egész stábja pedig azért részesült első helyezésben, mert weboldala és egyéb platformjai: a közösségi médiában való részvétele és mobiltelefonos applikációi révén kiemelkedő munkát tanúsított a zsidó közösségek és egyének minél hatékonyabb elérésének terén. A szervezet részéről kiemelték a chabad.org majdnem 50 féle feliratkozási opcióját, a nyolc nyelven megjelenő tartalmat és a gyerekeknek szóló gazdag kínálatot is. Az oldal lehetőséget nyújt például arra, hogy a feliratkozók külön e-mailes, vagy telefonos applikáción befutó értesítést kapjanak a szombati gyertyagyújtásról, a zsidó ünnepek bejöveteléről, személyes életeseményekről.

Az oldalt az előző évben több mint 44 milliószor keresték fel. Mivel a chabad.org aktívan megjelenik a közösségi médiában, többek közt a Facebookon, a Twitteren, az Instagramon, a Snapchaten és a Whatsappon, ezért napról napra egyre több követője akad. Egyedül a Facebook oldalát több mint 165 ezren kedvelik, a „Kérdezd a rabbit” szekció a mai napig több mint egymillió kérdésre adott választ.

Elismerték továbbá a chabad.org zsidó applikációs kínálatát is. Jelenleg 13 ilyen áll az érdeklődők rendelkezésére, többek közt a Jewish.tv és a JewishKids.org videóapplikáció, egy naponta új micvákat bemutató alkalmazás, valamint olyan segédprogramok, mint a peszáchi, vagy a kádis asszisztens, melyek a zsidó élet különböző területein való eligazodásban segítik a felhasználókat.

Forrás: chabad.org

Megszakítás