Hét év után újabb kaifengi zsidók költöztek Izraelbe, akik – miután felfedezték őseik hagyományát -, úgy döntöttek, hogy több ezer évnyi száműzetés után visszatérnek a Szentföldre.

Az öt nő már hosszú évek óta tanul Tórát és héber nyelvet, s a múlt héten látták elérkezettnek az időt arra, hogy Izraelbe költözzenek. A sok szervezést igénylő lépésben az elveszett törzsek felkutatásával foglalkozó Shavei Israel alapítvány segítette őket.

A Ben-Gurion repülőtéren az alapítvány elnöke, Michael Freund rabbi köszöntötte őket. Első útjuk a jeruzsálemi Siratófalhoz vezetett, ahol köszönetet mondtak a velük történt csodáért.

„Az egykor virágzó kaifengi zsidó közösség leszármazottai képezik a kapcsolatot a kínai és a zsidó nép között.” – mondta el Freund rabbi, aki sok éven át viaskodott az izraeli bürokráciával, hogy letelepedési vízumot szerezzen a kaifengi bevándorlóknak.

Kaifengi zsidók (XIX. század vége - XX. század eleje)
Kaifengi zsidók (XIX. század vége – XX. század eleje)
„Több évszázadnyi asszimiláció után egyre több zsidó gyökerekkel rendelkező kaifengi fedezi fel ősei hitét és kultúráját, és egyre többen érzik fontosnak zsidó identitásukat. Ez az öt fiatal hölgy minden erejével arra törekszik, hogy a zsidó nép és Izrael Állam teljes jogú tagjaivá váljon. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy ebben a segítségükre lehetünk” – tette hozzá Freund.

Li Jing, a csoport egyik tagja már járt korábban Izraelben. Akkor egy kis cédulát helyezett a Siratófal kövei közé, melyben azért fohászkodott, hogy „hamarosan lehetősége legyen visszatérni és letelepedni Izraelben”. Érkezése után így nyilatkozott: „Megtiszteltetés csatlakozni Izrael népéhez, őseink örökségéhez és bölcsességéhez. Úgy érzem, imáim meghallgatásra találtak.”

Az öt fiatal hölgy a jeruzsálemi „Nismát” vallási iskolában folytatja tanulmányait. Az oktatási és megélhetési költségeiket a Shavei Israel fedezi, és az alapítvány segítségével készülnek fel az izraeli főrabbinátus felügyelete alatt lefolytatandó betérési procedúrára, melynek sikeres befejezése után a zsidó nép teljes jogú tagjaivá válnak, és megkapják az izraeli állampolgárságot is. Az újonnan érkezettek egyelőre még nem számítanak zsidónak a közösségükben általánossá vált vegyesházasságok miatt, ezért van szükség az ortodox betérésre.

Ebben az épületben a mai napig megtalálhatók a régi kaifengi zsinagóga részletei
Ebben az épületben a mai napig megtalálhatók a régi kaifengi zsinagóga részletei
A Shavei Israel már régóta aktív Kínában. 2009-ben hét kaifengi férfi érkezett segítségükkel Izraelbe. A kaifengi zsidó közösséget kb. 1200 évvel ezelőtt alapították iraki és perzsa zsidó kereskedők. 1163-ban impozáns zsinagógát emeltek, mely részben azóta is áll, és többször esett át felújításon. A közösség a Ming-dinasztia (1368-1644) idején élte fénykorát, amikor 5000 tagja lehetett. Az asszimiláció miatt a XIX. század elején megszűnt a közösség. Ebben az időben halt meg az utolsó kaifengi rabbi is.

Jelenleg 500 és 1000 közé tehető azok száma, akik a zsidó gyökereik felfedezése által inspirálva, ismét keresik a lehetőséget a zsidó néphez való csatlakozásra.

Az öt újonnan érkezett
Az öt újonnan érkezett
Forrás: Arutz7

 

Megszakítás