Sok néven ismerik őt: ő volt az Álter Rebbe, vagy héberül Ádmor Házákén (az öreg rebbe), a Báál háTánjá (A Tánjá nevű könyv szerzője), illetve, nevének kezdőbetűiből alkotott betűszóval a Rásáz.

A ljádi Sneur Zálmán rabbi, a chábád hászidizmus alapítója a mai Belorusszia (akkoriban Litvánia) területén fekvő Lioznóban született 1745-ben, elul hó 18-án, a Báál Sem Tov, a hászidizmus alapítójának születésnapján. Ükunokája volt a híres prágai Lőw rabbinak, akit Máhárál néven is ismernek. Hároméves korában, a hagyományos hajvágási ünnepségén találkozott is a Báál Sem Tovval. Legfiatalabb tanítványa volt a mezricsi mágidnak, aki a Báál Sem Tov tanítványa és utóda volt. Már gyerekként hatalmas tudásról tett tanúbizonyságot, olyannyira, hogy mestere, Jiszáchár Beer rabbi 12 éves korában hazaküldte őt Lubavicsból, ahol addig az irányítása alatt tanult, mondván, hogy elég érett arra, hogy egyedül folytassa a tanulmányait. 13 éves korától, a bár micvájától fogva városának tudós emberei között tartották számon, mivel olyan mély és összetett beszédet mondott, amilyet csak a legtanultabb tóratudósoktól várhat el az ember. 15 évesen nősült meg, egy gazdag vityebszki zsidó, Jehuda Léjb Szegál lányát, Sternát vette feleségül. A kor szokásának megfelelően tehetős apósa támogatásával tanult Tórát ettől kezdve éveken át. Apósa befolyásának köszönhetően tett többször szolgálatot a helyi nemeseknek, és ez a későbbieknek a javát szolgálta. Három fia és három lánya született.

A zsidó tudományokon kívül filozófiát és természettudományt is tanult. Elmélyülten tanulmányozta a cfáti kabalista, Jicchák Luria rabbi rendszerét is, az ebből szerzett tudást beépítette saját műveibe és filozófiájába. A mezricsi mágid tanítványaként a vityebszki Menáchem Mendel rabbival együtt állt a litvániai haszidok élére, ő maga Lioznó mágidjaként (hitszónokaként) működött majdnem három évtizeden át. Napóleon ellenében támogatta a cár seregeit, és miután haszidok egy csoportja a Szentföldre költözött Menáchem Mendel rabbi vezetésével, adományokat gyűjtött a szentföldi zsidó települések megsegítésére. A helyi zsidókat is támogatta, hogy a túlzsúfolt városokból kijjebb költözve földhöz jussanak, és azt művelhessék.

1770-ben a mezricsi mágid éppen őt, legfiatalabb tanítványát választotta ki arra, hogy újraszerkessze a zsidóság átfogó háláchikus

A Tánjá egy lapja

művét, a Sulchán Áruchot, melyet Joszef Káro rabbi írt mintegy 200 évvel korábban. A Sneur Zálmán rabbi által írott könyv a Sulchán Áruch Háráv címen vált ismertté. Amikor két évvel később a mezricsi mágid elhunyt, tanítványai szétszéledtek, hogy a haszidizmus hírét messzire vigyék, és híveket toborozzanak a haszid filozófia számára. Ráv Sneur Zálmán az egyik legnehezebb területért volt felelős: Litvániában, a mitnágedek, vagyis a haszidizmus ellenzőinek fellegvárában tevékenykedett. Szándékában volt beszélni az ellentábor nagyhírű tudósával, a vilnai Gáonnal is, a találkozó azonban nem jött létre kettejük között.

Főműve a húsz év munkájának gyümölcseként született, 1796-ban kiadott Tánjá, a chábád haszidizmus legfőbb és alapvető filozófiai munkája. Lengyelország 1793-as és 1795-ös felosztását követően zavaros viszonyok alakultak ki az orosz fennhatóság alá került területen, és az igen nehéz gazdasági helyzetet tovább rontotta, hogy a zsidókra számos korlátozást szabtak ki. Az Álter Rebbe arra kérte híveit – akiknek száma a Tánjá megjelenésének idejében már a százezret is elérte -, hogy anyagi problémáikkal az Örökkévalóhoz forduljanak, és csak spirituális kérdésekben kérjenek tőle tanácsot. Ehhez szánta útmutatónak a Tánját, melynek alapfogalmai és magyarázatai adják a haszidizmus legfőbb alapelveit. A Tánját számos nyelvre lefordították, és a világ legkülönbözőbb pontjain nyomtatták már ki.

Az Álter Rebbe azonban nemcsak filozófiai gondolkodó volt, hanem nagyszerű szervező és vezető is. Olyan újításokat vezetett be a vallás megtartásának terén, melyek közelebb hozták a híveket az Örökkévalóhoz, és lehetővé tették a micvák pontosabb és örömtelibb megtartását. Szerette a békét, ezért arra biztatta híveit, hogy ne bocsátkozzanak vitába. Ragaszkodott a nyugodt és elmélyült imádkozáshoz, és erre kérte követőit is. Ő vezette be a fűtött mikvéket (rituális fürdő), valamint azt, hogy a kóser vágáshoz vas helyett acélból készült kést használjanak, mely élesebb, pontosabb, ezért magasabb fokú kóserságot eredményez.

1798-ban ráv Sneur Zálmánt és néhány haszidját ellenzőik egy csoportja cárellenes árulás gyanújával jelentette fel az orosz hatóságoknál. A cár, I. Pál, rettegett a lengyel nacionalisták tevékenységétől, és mindenkiben ellenséget látott. Emellett Oroszország évek óta harcban állt Törökországgal, a rabbi pedig köztudottan támogatta a szentföldi zsidó településeket, melyek abban az időben az Ottomán Birodalom fennhatósága alá tartoztak. A Tóra örömünnepét követő napon Sneur Zálmán rabbit letartóztatták, és a pétervári Péter-Pál erődbe szállították. Az őt kihallgató cári megbízottakat sikerült meggyőznie arról, hogy mozgalma tisztán vallási indíttatású. Felszólaltak mellette Liozno helyi uraságai is, akiknek korábban szolgálatot tett, és mind békeszerető tudósként tekintettek rá, és biztosították a cár küldötteit, hogy a Sneur Zálmán rabbi ellen felhozott vádak hamisak. Szabadulásának napja – 53 nappal letartóztatása után -, kiszlév hónap 19. napja, vagyis jud-tet kiszlév, a haszidizmus újéveként néven vonult be jeles napként a naptárba. Szabadulásának örömére arra kérte követőit, hogy barátságos közeledéssel és testvéri szeretettel próbáljanak békét és harmóniát teremteni a haszidok és ellenzőik között.

 

Két évvel később másodszor is letartóztatták. Ez alkalommal több hónapba telt, mire szabadult. Ez idő alatt, 1801 márciusában, meggyilkolták a cárt, és az új uralkodó, I. Sándor elrendelte, hogy ejtsék az ügyet. Sneur Zálmán rabbi azonban ezután már nem tért vissza Lioznóba. Barátja, Lubomirszki herceg meghívása nyomán annak egyik birtokán, Ljádiban telepedett le, és ott töltötte hátralevő éveit. Egy évtizeddel később, 1812-ben Napóleon seregei Fehéroroszországon keresztül meneteltek Oroszország felé, annak meghódítására. Az árulással kétszer is megvádolt rabbi hazafinak bizonyult. Úgy látta, hogy ugyan a francia hódítással a zsidók gazdasági helyzete javulna, de spirituális életük veszélynek lenne kitéve. Ezért elrendelte, hogy követői az orosz háborús erőfeszítéseket támogassák és ne Napóleont. Az ellenséges vonalak mögé szorult követői értékes információkat szolgáltattak az orosz generálisoknak. A segítségért hálás orosz hatóságok kocsikat és lovakat bocsátottak az Álter Rebbe szolgálatára, amikor a franciák elérték Ljádit, hogy az idősödő rabbi családjával és követőivel elmenekülhessen. A kemény orosz tél azonban nem kímélte a menekülőket. Az Álter Rebbe megbetegedett, és tévét hó 24-én, vasárnap, a teremtés 5573. évében, egy kis faluban visszaadta lelkét Teremtőjének. Hadics faluban helyezték végső nyugalomra. A sírja fölé emelt ohel a mai napig áll.

Emléke legyen áldott!

 

Megszakítás