KI MINEK HÍVJA AZ ÜNNEPET?

Peszách ünnepnek több elnevezése van.

    Ezen elnevzések közül három egybecseng: chág hámácot, a pászka ünnepe; zmán chéruténu, a szabadság évadja és peszách (szó szerint „átugrás”). A kapcsolat ezen nevek között kézenfekvő: A mácá (pászka) önmegtagadást, vagyis serénységet jelképez. Ez vezet az igazi, valódi szabadsághoz, ami mentes az önzéstől, és lehetővé teszi a nagy „ugrást” előre, Isten szolgálatában. (A lubavicsi rebbe)

    Egy másik magyarázat szerint mi, zsidók nevezzük az ünnepet peszáchnak és ezzel dicsérjük és köszöntjük az Örökkévalót, aki átugrotta a héberek házait Egyiptomban, a tizedik csapás (elsőszülöttek halála) során. Ezzel szemben az Örökkévaló hívja a Tórában az ünnepet a „pászka ünnepének”, hogy ezzel jelezze mennyire dicséretes volt a zsidók részéről, hogy hajlandók voltak követni Őt a pusztaságba, anélkül, hogy ellátásuk eleve biztosítva lett volna. (Reb Lévi Jichák, berdicsevi rabbi).

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 25. szám – 2014. augusztus 7.

 

Megszakítás