Ádár hónap hetedikén, ebben az évben február 19-én emlékezünk meg a nagykállói Jicchák Ájzik Taub rabbi (1751-1821) kétszázadik jórcájtjáról, azaz halálozási évfordulójáról. A kerek évforduló alkalmából két cikkel is megemlékezünk a jelentős rabbi életéről.

Taub rabbi Nagykállón, jiddis nevén Kálevben született egy igen szegény családban. Mivel nem volt pénz a taníttatására, így gyermekként ő is a mezőn töltötte napjait. Egyszer Nagykálló határában vándorolt a Báál Sém Tov (1698-1760), a hászidizmus megalapítójának egyik bizalmasa, Léjb Szóresz rabbi (1730-1791), hogy pénzt gyűjtsön a bebörtönzött zsidók kiváltására. A mezőn megpihenve meghallotta a nyájra vigyázó gyermek szívhez szóló imáját, és megértette, hogy egy különleges lélekkel hozta össze a sorsa. A gyermek édesanyja, Réjzel engedélyével a kor egyik nagy bölcséhez, a nikolsburgi (Mikulov, Csehország) Reb Smelkéhez (Smuel hálévi Horowitz rabbi, 1726-1778) vitte, hogy Tórát tanuljon. Tíz évet töltött Nikolsburgban Jicchák Ájzik rabbi és ez idő alatt nagy tóratudós vált belőle. Ezt követően a kor másik nagy mesteréhez, a lizsenszki (Leżajsk, Lengyelország) Elimelech (1717-1787) rabbihoz ment tanulni. A legenda szerint nem sokkal útnak indulása szerint ismét összetalálkozott Léjb Szóresz rabbival, aki felvette a szekerére és elvitte Lizsenszkbe. Öt évet tanult Elimelech rabbinál, majd visszatért édesanyjához Nagykállóba. Tudásának és jámborságának híre hamar elterjedt a környéken, s 1781-ben, harminc éves korában megválasztották Nagykálló és egész Szabolcs megye rabbijának. Zsidók és nem zsidók egyaránt tömegesen keresték fel, hogy tanácsát és áldását kérjék. Nagykállóban fekvő sírja a mai napig látogatott zarándokhely, ahová nagy számban érkeznek tisztelői a világ távoli vidékeiről is.

Taub rabbi híres volt arról, hogy – a korban szokatlan módon – igen jól beszélt magyarul és kedvelte a magyar népdalokat. Néhányat hászid nigunná varázsolt, és ezeket a mai napig szívesen énekelik szerte a zsidó világban. Ezek közül a leghíresebb a Szól a kakas már kezdetű dal, mely a rabbi átiratában a messiás és a jeruzsálemi Szentély után vágyakozó zsidók könyörgésévé vált. A kállói rebbe szerint e népdal valójában az ősi Jeruzsálemből származik s ennek dallamára dicsérték a Szentélyben szolgáló lévik az Örökkévalót. A Szentély pusztulása után azonban a zsidó néppel együtt a szent dallamok is a világ népei közé keveredtek, s a cádikok feladata, hogy megváltsák e dallamokat. A rebbe szerint ezt bizonyítja az is, hogy amikor megvásárolta e dalt egy magyar pásztorfiútól, az rögtön elfelejtette azt, miután megkapta a beígért összeget.

A rebbe halála után leszármazottai vitték tovább a kállói hászidizmust. Hetedik generációs, egyenes ági leszármazottja volt a neves Menáchem Mendel Taub rabbi (1923-2019), aki holokuaszt túlélőként egész életét a vészkorszak áldozatai emlékének szentelte. A Magyarországra is többször ellátogató rebbe Jeruzsálemben alapított zsinagógát és oktatási központot. A nagykálló cádik egyik másik leszármazottja, Mose Taub rabbi New Yorkban vezet közösséget. Ő szintén többször járt Magyarországon, ahol számos zsidónak adott személyes útmutatást és tanácsot. Sajnálatos módon néhány éve ASL betegséggel küzd, de ez nem gátolja abban, hogy továbbra is a Tóra parancsolataink betartására ösztönözze az embereket.

Álljon itt egy történet a kétszáz éve elhunyt rebbéről:

Egyszer egy csapat hajdúnánási hászid elhatározta, hogy ellátogat Nagykállóba. Egy rendkívül hideg, téli napon vágtak neki az útnak. Nyíregyháza határában betértek egy fogadóba, hogy egy kicsit átmelegedjenek. Amikor beléptek, elhűlve látták, hogy éppen a környék hírhedt zsidógyűlölője, Pálinkás István kocsmájában vannak. Még nagyobb ámulatukra azonban a tulajdonos rendkívül udvariasan volt velük és még meg is vendégelte őket. A felszolgált ételekhez és italokhoz azonban nem mertek hozzányúlni, mert attól tartottak, hogy csapda az egész és esetleg meg akarják mérgezni őket. Mihelyt Pálinkás István ezt észre vette, kalapot tett a fejére, kezet mosott és így szólt: Nincs mitől félnetek, én már nem az vagyok, akinek régen ismertek. Fél éve betért a fogadómba egy zsidó. Jól megvertem, majd kitettem a szűrét. Ő azonnal Nagykállóba ment a szent rabbihoz, és elpanaszolta, hogy mit tettem vele. Egy hét múlva maga a kállói rabbi jött el hozzám és nekem szegezte a kérdést: élni akarsz vagy meghalni? Én persze azonnal elzavartam, ám nem sokkal később ágynak estem és megmozdulni sem bírtam. Két napon keresztül szenvedtem, amikor ismét megjelent nálam a rabbi. Élni akarsz vagy meghalni? – tudakolta ismét. Mivel képtelen voltam felelni, közelebb hajol és így folytatta: Te valójában halált érdemelsz, annyit kínt okoztál már a zsidóknak, sőt, azt is tudom, hogy egynek az élete is a lelkeden szárad. Ha azonban megígéred, hogy ezentúl szeretni és tisztelni fogod a zsidókat, akkor ismét lábra fogsz állni. Bólintottam egyet, mire rám parancsolt: “Kelj fel, Pálinkás, már nincs bajod!” Így is lett, azóta ismét egészséges vagyok. Attól a pillanattól fogva tisztelettel és szeretettel fogadok minden ide betérő zsidót, egyetek-igyatok ti is bátran!

A hászidok megfogadták a megtért kocsmáros tanácsát, hajnalig mulattak, s csak ezután folytatták útjukat Nagykállóba.

zsido.com