Ki korán kel, oklevelet lel.

Laurie Rimon Kelet-Galileát járta egy kirándulócsoporttal. Hirtelen fényes tárgyat látott meg a földön. Mikor fölvette, látta, hogy egy régi aranypénzt talált. A csoportot kalauzoló idegenvezető kapcsolatba lépett az Izraeli Régészeti Hatósággal, ahonnan két órán belül megbízottat küldtek a helyszínre, hogy a leletet átvegye. A megtaláló kicsit fájó szívvel szolgáltatta be a régi pénzdarabot, ám vigasztalódhat egy szép oklevéllel, amelyet a jó állampolgárhoz méltó cselekedetéért kapott.

Később kiderült, az aranypénz az i.sz II. század elején készült, Traianus római császár uralkodásának utolsó éveiben. Az érme nagyon ritka, a most találton kívül csak egyetlen példányról tudnak, melyet a londoni British Múzeumban őriznek.

Az aranypénz egyik oldalán egy légió jele található, a másik oldalán nem az akkor uralkodó császár, Traianus, hanem Augustus császár képmása található. Traianus idején készítették a különleges emlékérem sorozatot, melyek a korábbi nagy császárokat ábrázolták. Izraelben már két másik Traianus korabeli aranypénzt is találtak, de nem ebből a különleges sorozatból.

Az aranyérmék különben is ritkák, mivel igen nagy értékűek voltak. Egy római légionárius a fizetésnapon három ilyen aranyat kapott, mely darabonként huszonöt ezüstpénzt ért. Egy aranypénzzel nem lehetett a piacra menni, hiszen a legtöbb eladónak nem lett volna elég aprópénze visszaadni. Ezért van az, hogy miközben a római ezüst vagy bronzérmék gyakoriak, aranypénzre ritkán bukkannak.

 Dan Diamant

Megszakítás