Két lábbal a földön

Jákob a bálványimádó Lábán házában élt. Miután feleségül vette leányait, még jó ideig pásztorként dolgozott apósánál, aki azonban élete minden percében azon mesterkedett, hogy valahogy becsapja, kihasználja őt. Jákob – magát és családját jobb sorsra szánva – tömeges szökésre szánta el magát.

Lábán embereivel együtt üldözőbe vette Jákobot. Azonban mikor utolérte, megállapodásra jutott vele: elhatározták, hogy határt húznak kettejük között, amit egy kőrakással fognak jelezni. Megfogadták, hogy sem ők, sem ivadékaik nem fogják átlépni a határt, nehogy háborút szítsanak általa. „De azon átkelhetnek üzletelés végett” – fűzi hozzá Rási.

A haszid tanítások értelmében, a Jákob és Lábán között emelt kőrakás a szent és a profán között húzódó válaszfal. A kettő megkülönböztetése márpedig húsbavágó: életünk bármely helyzetében tudnunk kell, hogy a zsidóságban mi az, ami szent, és mi az, ami nem.

Hetiszakaszunkban a válaszfalként szolgáló kőrakás eredeti héber kifejezése a „gal”, aminek másik jelentése: feltárni, felfedni. Ennek – és Rási magyarázatának – értelmében pedig, bár a szent és a profán között éles határ húzódik, ezen a határon, ha csak ritkán is, és óvatosan, de időnként át kell lépnünk, hogy olyan helyeken is képesek legyünk felfedni a szentséget, ahol eddig csak a profánt láttuk.

És hogy miként tehetjük ezt meg? A Tóra parancsolatainak a megcselekvésén át, melyeket bár evilági – fizikai, anyagi – dolgok által hajtunk végre, azok mégis a végtelen Isten kötelékébe fűznek minket. Ilyen például, ha az üzlet során keresett pénz egy részét cödakára szánjuk. Bár maga a pénzkereső tevékenység profán elfoglaltság, az általa szerzett pénz felhasználásának a módja – adományra szánása – szent, amellyel magát az üzletelést is a szentségbe emeljük.

A Tóra és törvényei éppen ebben nyújtanak számunkra támaszt: segítenek, hogy életünket mindig biztonsággal navigáljuk a kőrakás két oldala, a szent és a profán között.

 

Kovács Jichak rabbinövendék cikke Tali Loewenthal írása nyomán

  • Küldés emailben