Befejeződött az impozáns Carelbach zsinagóga helyreállítása Lübeckben, több mint 8 millió eurót költöttek rá az évek során.

Sajnos az ünnepélyes megnyitó és a Tóra elhelyezése egyelőre csúszik a koronavírus-járvány miatt és még tervezett dátum sincs az átadásra. Az észak-németországi zsinagóga 1880-ban épült egy helyi építész tervei alapján, az akkor nagyon népszerű mór stílusban, nagy kupolával – olvasható a jewish-heritage-europe.eu beszámolójában.

A hírhedt Kristályéjszakán a zsinagóga nem égett le, csak megrongálódott. Kupoláját, díszes homlokzatát elveszítette. 1994-ben neonácik megpróbálták felgyújtani, állapota folyamatosan romlott.

2014-ben láttak hozzá a helyreállításához, de finanszírozási problémák miatt a projekt egy évvel később elakadt. 2016-ban a szövetségi költségvetés 2,5 millió euróval segített. A pénz nagyobbik részét a helyi kormányzat és egy alapítvány adta, így 8,3 millió eurót költhettek az épületre.

A külső felújítás, beleértve az ablakok és a tető cseréjét 2017-ben lett kész, a belső munkákkal mostanra végeztek. Nemcsak a díszítést állították helyre, de modern biztonsági rendszert is kiépítettek.

A lübecki zsidó közösség körülbelül 700 főt számlál.

zsido.com

 

 Kép: jewish-heritage-europe.eu

 

Megszakítás