Kérdések a Rabbihoz

Kerek, őrzött és szögletes macesz – melyik ízletesebb?

A kérdéseket az ORKI Zsidó Egyetem Diáklapjának szerkesztősége tette fel.

1. Mi az Egyiptomból való kivonulás mélyebb üzenete?

A mélyebb üzenet az csak a gyakorlati, azaz a fizikai parancsolatok betartására épülhet. Egy szóval idén március 31-e délelőttől, április 8-án este 20:10-ig nem szabad semmiféle kovászosat, azaz kenyeret, kekszet, tésztát stb., enni! Helyettük maceszt, azaz a peszách előírásainak megfelelően készült pászkát fogyasztunk.
A zsidó ünnep mindig több, mint történelmi megemlékezés. Olyan esemény, amelyet személyesen kell megtapasztalni és újraélni, s amely minden időben és mindenhol üzenetet hordoz minden zsidó számára. Ez az elv különösen érvényes a peszáchra. Bölcseink kimondták: „Minden nemzedékben köteles az ember úgy tekinteni önmagára, mint aki személyesen hagyta el Egyiptomot.” A peszáchi széder és elbeszélései, szokásai adnak alkalmat arra, hogy megtapasztaljuk a saját, személyes kivonulásunkat Egyiptomból.
Egyiptom nemcsak földrajzi hely, hanem lelkiállapot is. Egyiptom héber neve – Micrájim –, összefügg a méjcárim szóval, amely „határokat”, „körülzártságot” jelent. Az Egyiptomból való „személyes megszabadulás” önmagunk meghaladását jelenti, saját természetes korlátainkon való felülemelkedést. Mindannyian rendelkezünk isteni lélekkel, mely lényege szerint végtelen és kötetlen. Személyes Egyiptomunk ennek a szellemi lehetőségnek a beszorítottságát, lezártságát, korlátozottságát jelenti. E személyes Egyiptom természete az ember jellemétől és kifinomultságának fokától függ. Van, akinél a személyes Egyiptom önző vágyaiból és természetes hajlamaiból áll, másnál az értelem és az ész korlátaiból. Sőt, van a szentségnek is
„Egyiptoma”. Ez olyan állapot, amikor az ember elkötelezett ugyan a szentség irányába, de ez az elkötelezettség korlátozott: természetének korlátai közé szorul. Ezek az állapotok határt szabnak végtelen, isteni természetünknek.
Így aztán az Egyiptomtól való megváltás érvénye túlnő a peszáchi ünnepen, és életünk minden napjára vonatkozik.

2. Mik az ünnepre való felkészülés gyakorlati lépései?

Nagytakarítás: A peszáchi előkészületek alapos nagytakarítással kezdődnek, hogy otthonunkat teljesen megtisztítsuk minden kenyérmorzsától és egyéb kovászos ételtől, cháméctól. Ki kell takarítani, fel kell kutatni és meg kell semmisíteni mindent, ami Peszáchkor nem kóser – azaz olyasmi, ami chámécot tartalmazhat.
Bevásárlás: Az ünnepre való bevásárlás különleges figyelmet kíván, mert gondosan ügyelni kell, hogy semmi olyasmit ne vegyünk, ami chámécot tartalmazhat. Az aranyszabály: „Ha nem biztos, inkább ne!” Szükséges, hogy megfelelő mennyiségű, Peszáchra alkalmas kóser ételt készítsünk elő, és legyen mit ennünk az ünnep nyolc napján. Ezek közül a legfontosabb a mácá (macesz), mert ez helyettesíti a kenyeret.
A konyhai eszközök: Peszáchkor nem használhatjuk a rendes edényeket és evőeszközöket, amelyek akár csak egy pillanatig is cháméccel érintkeztek. Sok háztartásban van elkülönített edény- és étkészlet, amelyet csak Peszáchkor használnak. Akinek nincs külön peszáchi edénye, annak ki kell kóserolnia a rendes edényeket.
A főzéshez és tálaláshoz használt edényeket vízben kell kiforralni, azokat pedig, amelyekben – akár szárazon, akár zsiradékban – sütni vagy pirítani szoktunk, tűzben izzítani. A kóserolás folyamatához sok előírás kapcsolódik, ezért ezt csak kompetens rabbi segítségével ajánlott végezni. A tűzhely sütőit és égőit is peszáchi használatra kaserolni kell. A kóserolást Peszách előtt bármikor el lehet végezni, de legkésőbb az ünnep beállta előtti reggelen.

(folytatás következik)
Oberlander Báruch rabbi

Megjelent: Gut Sábesz 6. évfolyam 24. szám – 2015. március 21.

 

Megszakítás