KÉRDÉS – FELELET

Minden nép annyit ér – a maga és mások szemében – amennyit a saját nemzeti kultúrájából ismer. A zsidó népi-nemzeti-vallási kultúra annyira összefonódott, hogy szinte elválaszthatatlan egymástól. A Misna Kérdés-Felelet tanulásra ösztönző módszerét azon 48 dolog egyikének tartják, amivel a Tóra elsajátítható (Az Atyák bölcs tanitásai VI. 6.)

Az alábbiakban ízelítőül 15 kérdést közlünk, melyekre a választ következő számunkban fogjuk megadni. Aki a tizenötből legalább tizenkettőt helyesen válaszol meg és a választ szerkesztőségünknek beküldi – 93. október 15-ig – részt vesz egy sorsoláson, melyen zsidó tárgyú könyveket sorsolunk ki.

A KÉRDÉSEK:

1. Ki volt az, aki először mondta a Smá Jiszráél imát, mikor életét áldozta Isten nevének megszenteléséért?

2. Hány könyvből áll a zsidó Biblia?

3. Kik azok a „Cion Bölcsei”?

4. Ki volt az utolsó Izrael bírái között?

5. Hogy hívták Ábrahám ősapánk három feleségét?

6. Ki alapította meg a chászid mozgalmat?

7. Ki írta a Kuzári című könyvet?

8. Hogy hívták azt a mesterembert, aki a pusztabeli Szentély felszerelését elkészítette?

9. Ki írta a L’chá Dodi nevű szombatfogadó dalt?

10. Milyen ehető élőlényekre nem vonatkoznak a kóser vágás törvényei?

11. A Biblia mely könyvét olvassák fel a Sátorosünnepen?

12. Hogy hívták Mózes Mesterünk édesanyját, nővérét és feleségét?

13. Mi a zsidó létre leselkedő legnagyobb veszély a szétszóratásban?

14. Hogy hívták Mátyás király zsidó prefektusát?

15. Mi a neve annak a fehéroroszországi kisvárosnak, amely egy nagy, világszerte ismert chászid mozgalomnak adta nevét?

Megjelent: Egység Magazin 3. évfolyam 14. szám – 2014. július 28.

 

Megszakítás