Eddig 18 zsidó jutott el az űrbe, köztük négy nő: Judith Resnik, Ellen Baker, Marsha Ivins és Jessica Meir. A Holdon azonban még egyetlen zsidó sem járt – állapítja meg cikkében a kveller.com

Jessica Meir Nasa

Mindez azonban 2025 körül megváltozhat, amikor Jessica Meir – ha kiválasztják – történelmet írhat, mint az első nő, az első zsidó és az első svéd állampolgár, aki az Artemis küldetés keretében a Holdra jut. A görög mitológiában Artemisz, a vadászat istennője, a gyermekek és a nők védelmezője, Apollón ikertestvére, annak a görög istennek, akiről a Holdhoz először eljutó amerikai űrhajót nevezték el.

Meir nemrégiben az Izraeli Űrügynökség által szervezett médiaeseményen beszélt erről az izgalmas lehetőségről – írta meg először a Jerusalem Post.

Meir tengerbiológus és fiziológus, még 2020 decemberében emelték be a programba, egy 18 űrhajósból álló csoport részeként. Meirt 2013-ban választotta ki a NASA, 2019-ben 205 napot töltött az űrben.

Meir apja zsidó, iraki származású izraeli, édesanyja pedig svéd. Meir zsinagógába járva nőtt fel, tartja az ünnepeket, és volt bat micvája is. Még 2019-ben azt mondta a JTA-nak, hogy a zsidó kulturális háttere meghatározó része életének.

Az űrbe tartó küldetésére magával vitt egy izraeli zászlót, egy képeslapot a Jad Vasemből, egy érmét, amely Ilan Ramon izraeli űrhajósnak állít emléket, valamint egy pár zoknit, amelyen menóra és Dávid-csillag volt látható, és amelyet büszkén mutatott meg a közösségi médiában egy különleges hanukai üzenetben. Megosztott egy képet is Tel-Avivról az űrből.

Ebben az új küldetésben 4-en indulnak majd a Holdra, de csak ketten lépnek a felszínére, még nem tudni Jessica Meir köztük lesz-e.

Akár kiválasztják Meirt, akár nem, ő mindig is része lesz az űrtörténelemnek – 2019-ben részt vett a világ első női űrsétáján Christina Koch űrhajóssal, aki szintén az Artemis projekt részese. Ők ketten több mint 7 óra 17 percet töltöttek együtt az űrben lebegve.

 

Astronauts Koch and Meir React to International Space Station Mission Updates

Astronaut Jessica Meir is now set to fly to the International Space Station for the first time in September, and Christina Koch, who is currently in space, has her stay onboard extended to an expected record-setting flight of 328 days.

 

 

Címlapkép: U.S. Embassy Dhaka,International Space Station

 

Megszakítás