1968. június 5-én lelőtték Robert Francis Kennedyt, New York állam szenátorát. A tettes egy Jeruzsálemben született arab terrorista volt, aki a politikus Izrael-pártiságát akarta a gyilkossággal megbosszulni.

A merénylet csupán két hónappal követte a fekete polgárjogi harcos, Martin Luther King Jr. meggyilkolását. Robert Kennedy bátyjával, John F. Kennedy elnökkel öt évvel korábban végeztek.

Az izraeli Egyes Csatorna a múlt héten interjút készített Robert Kennedy lányával, Kathleen Kennedy Townsenddel, aki apja Izrael iránti elkötelezettségről és a zsidó állam iránti szeretetéről beszélt.

Az egykor Maryland állam alkormányzójaként szolgáló asszony elmondta, hogy apjától nem csak a politika iránti érdeklődését örökölte, hanem az Izrael iránt érzett különleges szimpátiáját is.

Robert Kennedy Jeruzsálemben, az állam kikiálltása előtt

„Ahogy talán tudják, apám, Robert Kennedy 1948-ban újságíróként dolgozott itt és ő tudósított a függetlenségi háborúról. Megírta, hogy az izraeliek milyen bátran harcoltak, és mennyire elkötelezettek, hogy egy új országot építsenek maguknak. A holokauszt borzalmai után olyan államot akartak létrehozni, mely a bátorságon, a demokrácián és az értékeken alapszik. Apám fontosnak tartotta, hogy az Egyesült Államok és Izrael kapcsolata szoros legyen és mindig az is maradjon. 1968-ban azért küzdött, hogy Izrael hozzájusson 50 új vadászrepülőgéphez. Ezért gyilkolták meg.”

Az 1968-as fegyverüzlet, melynek során az Egyesült Államok 50 darab Phantom F-4-es vadászgépet adott el a zsidó államnak, az első ilyen jellegű üzlet volt a két ország között, s azóta sok hasonló követte.

Izraeli Phantom F-4-es

A sikeresen nyélbe ütött fegyvereladás volt az, amiért a terrorista, Sirhan Sirhan elkövette a gyilkosságot. A Demokrata Párt egyik kampányrendezvényéről távozó politikusra közelről adott le lövéseket pisztolyából, és öt másik embert is megsebesített. A merénylőt a helyszínen legyűrték, és átadták a rendőrségnek. A bíróság halálra ítélte, ezt később életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Sirhan jelenleg is börtönben ül. Kennedy 26 órával a támadás után belehalt sérüléseibe.

Kathleen Kennedy Townsend

„1939-ben a sógorom, John F. Kennedy is járt ezen a földön. Már akkor látta, hogy Izrael nagyon erős ország lesz. Már akkor látta, hogy az izraeliek mire képesek. Hihetetlen, hogy ha ma körülnézek itt, mindenfelé darukat látok. Önök fantasztikus országot építenek.  Egyre több épület, egyre több technológia, egyre több munkahely. Az egész világ számára példát mutat Izrael, ilyen, amikor egy elszánt nép működésbe hoz valamit. Ez egy nagyszerű hely.” – mondta Kennedy lánya.

Forrás: Arutz7

 

Megszakítás