Egykori miniszter bukott le nemrégiben Izraelben, mivel kiderült, hogy a zsidó állam legfőbb ellensége, Irán számára kémkedett éveken keresztül.

A Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat egy hónappal ezelőtt tartóztatta le a férfit, de az ügyet csak most hozták nyilvánosságra. A hivatalos vádak a következők: kémkedés Izrael ellen, ellenség támogatása háború idején, információ szolgáltatása ellenséges államnak.

Gonen Szegev orvosként kezdte pályafutását, majd a nacionalista Comet párt képviselője lett a Kneszetben. Hirtelen váltással csatlakozott a baloldali Rabin-kormányhoz, mely így el tudta fogadtatni az azóta tragédiába fordult oslói szerződést. Szolgálataiért cserébe Szegev kapta az energiaügyi miniszteri hivatalt, melyet 1992 és 95 között töltött be. Leköszönése után az üzleti életbe távozott. Ezt követően 2005-ben került reflektorfénybe, amikor meghamisított diplomáciai útlevelét felhasználva 25 000 darab ecstasy tablettát próbált Hollandiából Izraelbe csempészni. Elfogásakor azt állította, hogy M&M’s cukorkának vélte a szállítmányt. Ezenfelül Hong-Kongban bankkártya csalást is elkövetett, amit szintén lelepleztek. Tetteiért öt év szabadságvesztésre ítélték, de jó magaviselete miatt 2007-ben már újra szabadlábon volt. Az orvosi pályától eltiltották.

Szabadulását követően Szegev Nigériába települt át, ahol orvosi rendelőt üzemeltetett. Nagykövetek, diplomaták és üzletemberek vették igénybe szolgáltatásait. Májusban megpróbált Egyenlítői-Guineába utazni, ám a határon feltartóztatták, és bűnözői múltja miatt megtagadták tőle a beutazást. Ezt követően Izraelbe toloncolták, ahol érkezésekor a titkosszolgálat emberei letartóztatták.

A nyomozás során kiderült, hogy az iráni titkosszolgálatnak sikerült együttműködésre bírnia Szegevet, aki jelentős anyagi ellentételezésért cserébe érzékeny információkat szolgáltatott izraeli energetikai és biztonsági létesítményekről, illetve fontos pozícióban lévő személyekről. Szegev legalább kétszer személyesen is járt Iránban. A volt miniszter a szükséges információt Nigériában élő, egykor befolyásos katonatisztként vagy politikusként működő izraeli üzlettársaitól próbálta megszerezni, akiknek az iráni ügynököket üzleti partnereiként mutatta be. Az irániakkal konspiratív módon, a világ különböző országaiban lévő szállodákban és lakásokban találkozott, üzeneteiket titkosított csatornákon továbbították egymásnak.

Szegevet biztonsági okokból a Sábák saját börtönében tartják fogva, és éjszakánként, álruhában viszik tárgyalásokra a Rison Lecion-i bíróságra, ahol a biztonsági kamerákat is kiiktatják erre az időre és bírósági írnok sem lehet jelen.

A kihallgatás során az egykori miniszter nem tagadta az irániakkal való kapcsolatát, de állítása szerint kettős ügynökként kívánt működni és nem volt célja, hogy kárt okozzon Izraelnek. Szegev elmondta, hogy megtépázott hírnévvel távozott Izraelből, és szeretett volna hősként visszatérni. A titkosszolgálat emberei nem fogadták el magyarázkodását és kijelentették, hogy Izrael történetének egyik legsúlyosabb kémügyéről van szó.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás