A Chanel vezető tervezője szerint erre a holokauszt után nincs joga a német kormánynak.

„Egyszerűen senki nem teheti meg – még akkor sem, ha évtizedek teltek el – azt, hogy több millió zsidó meggyilkolása után az ő helyükre több milliót hoz a legelszántabb ellenségeikből” – mondta Karl Lagerfeld divattervező, aki a francia médiának adott nyilatkozatában ítélte el Németország jelenlegi bevándorlási politikáját.

„Van egy német ismerősöm, aki befogadott egy szíriai fiatalembert. Négy nap elteltével azt mondta neki, hogy Németország legnagyszerűbb találmánya a holokauszt volt” – mesélte a Chanel ház ikonikus alakja, aki Angela Merkelt is szigorúan bírálta nyilatkozatában – derül ki a Jewish Telegraphic Agency írásából.

„Több millió bevándorló él itt, akik integrálódtak, dolgoznak, és ez nagyszerű – hiszen a demográfia amúgy is hanyatlóban áll. De nem volt szükség még egy millióra, csakhogy javítsák az imidzsét” – fogalmazott a 84 éves divattervező, aki szavaival nemzetközi szinten is nagy port kavart.

zsido.com

Kép forrása: JTA

 

 

Megszakítás