Egyre több országban utasítják el a zsidó állammal szembeni bojkottot.

„Ez nem egy partizánakció” – mondta csütörtökön Tony Clement, a konzervatív párt tagja, aki szerint a BDS (Boycott, Divestement, Sanctions) mozgalom ugyanúgy diszkriminatív, mint „azok a bojkottok, melyekkel a zsidókat vették célba a történelem során”. A konzervatívok által benyújtott javaslatot az alsóházban többségben lévő liberálisok is készek támogatni. A Zöld Párt tagjai azonban bejelentették, hogy ellenezni fogják az elfogadását.

Szintén a BDS mozgalommal szemben emelt hangot Kanada külügyminisztere, Stéphane Dion is. Kijelentette, hogy „Izrael bojkottjával a világ semmit nem nyer”, továbbá hangsúlyozta: „harcolnunk kell az antiszemitizmus minden formájával szemben”.

A benyújtott indítvány szövege a következő nyilatkozatott tartalmazza: „Tekintettel arra, hogy Kanada és Izrael hosszú idők óta barátságot, valamint gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat ápol, a Ház elutasítja a Boycott, Divestment and Sanctions (BDS) mozgalmat – mely Izrael államának démonizálását és delegitimációját igyekszik mélyíteni –, továbbá felszólítja a kormányt arra, hogy ítéljen el minden olyan kísérletet, mellyel kanadai szervezetek, csoportok vagy magánszemélyek próbálnák népszerűsíteni a BDS mozgalmat, itthon és külföldön egyaránt”.

A kanadai törvényjavaslat benyújtását megelőzően több amerikai államban szintén komoly erőfeszítést tettek az Izrael-ellenes bojkott visszaszorítására. New York, Pennsylvania, Florida, Alabama és Tennessee, valamint Indiana államok törvényhozói nemrég BDS-ellenes határozatokat fogadtak el – írta a Forward.

Múlt héten Nagy Britanniában szintén a BDS-mozgalom betiltásáról beszélt a kormány. Amennyiben a szigetország vezetése meghozza a lépést, úgy Franciaország után a második olyan európai állammá válhat, ahol törvényi szinten tiltják a zsidó állammal szemben gyakorolt negatív megkülönböztetést.

zsido.com

 

Kép forrása: Jerusalem Post

Megszakítás