A hevroni Máchpéla-barlang titkos, rejtett helységei – fényképeken.

„Isten dicsősége elrejteni a dolgot, s a királyok dicsősége: kikutatni a dolgot. ” (Mislé, Példabeszédek 25:2)

Az Izraelben található szent helyek közül a hevroni Máchpéla-, vagyis az ősatyák barlangja a legrégebbi. Mind a három ősapa és a négyből három ősanya – Ávráhám és Szárá, Jicchák és Rivka, Jáákov és Lea – temetkezési helye, három vallás, a zsidóság, a kereszténység és az iszlám szent helye. A területet uraló, hatalmas épület láttán az oda érkező elgondolkozhat azon, vajon hol lehet a Teremtés könyvében leírt barlang. A barlang létezik, sőt, a lejárata is jól látható helyen van, ennek ellenére igen kevesen jártak ott az elmúlt évszázadok során.

Az egyik barlang

1981 őszén zsidók kis csoportja fáradságos és veszélyes akcióba kezdett: azt akarták bizonyítani, hogy a hevroni barlangról szóló bibliai történet igaz. Meg is találták, amit kerestek: rábukkantak a felszíni építmény alatt rejtőző kettős sírbarlangra, vagyis olyan bizonyítékot találtak, mely az ENSZ-féle történelemhamisítást semmissé teszi. Vezetőjük a hevroni zsidó közösség mai szóvivője, Noám Árnon volt. A hely iránti lelkesedése a mai napig tart, attól a 35 évvel ezelőtti éjszakától fogva, amikor – kockáztatva a bebörtönzést, és azt, hogy magára haragítja a muszlimokat -, elmozdította a temetkezési hely bejáratát fedő követ, és leereszkedett az épület alatt húzódó járatokba.

Az első barlang bejárata (Noám Árnon felvétele)

Hevronban akkoriban kezdtek újra letelepedni a zsidók. A városban 1929-ben, egy pogrom során 69 zsidót mészároltak le a helyi arabok, és ezután évtizedekre megszűnt az évezredes zsidó jelenlét. Amikor a zsidók lassan elkezdtek visszatérni, az arabok lakosok igyekeztek minél inkább távol tartani őket az ősi várostól, illetve attól a szent helytől, mely a zsidó történelem középpontjában áll.

„Abban az időben egyre gyakrabban hallhattuk politikusoktól, sőt, még akadémikusoktól is, hogy a Máchpéla-barlang és Ávráhám egész története minden alapot nélkülöző legenda csupán.” – mesélte Árnon. „Bizonyítanunk kellett, hogy a bibliai leírás pontos.”

A muszlim vallási felügyelet, a Waqf igyekezett korlátozni a zsidók jelenlétét a szent helyen. Árnon öt barátjával együtt azonban elhatározta, hogy megtalálja a barlangot, és bizonyítja történelmi hitelességét. A problémát csak az okozta, hogy a Waqf senkinek nem adott engedélyt a hely feltárására.

Lejutás a barlangba

Árnonnak azonban alapos oka volt arra, hogy ne kételkedjen az épület alatti barlangok létében. Miután Izrael 1967-ben felszabadította Hevront a jordán megszállás alól, az amatőr régész Mose Dáján, aki akkoriban védelmi miniszter volt, egy 12 éves lányt csempészett be takarókba burkolva az épületbe, majd engedett le titokban egy szűk, mindössze 28 centiméter átmérőjű, fedett kürtőn keresztül, melyről a hagyomány úgy tartotta, hogy a barlanghoz vezet. A lányt kötelekkel, elemlámpával és gyufával is ellátták. Amikor visszajött, egy kis kamráról számolt be, valamint kőlépcsőkről, melyek a fenti teremhez vezetnek vissza. Michál Árbel, Jehudá Árbelnek, az izraeli titkosszolgálat jeruzsálemi részlegvezetőjének a lánya volt az első zsidó, aki hét évszázad után a szent helyre léphetett, és láthatta az ősapák és az ősanyák sírhelyét. Az akciót paradox módon egy 47 izraelit megsebesítő, kézigránáttal elkövetett merénylet tette lehetővé, mivel a támadás nyomán kijárási tilalmat rendeltek el Hevronban, az épület őreit pedig hadászati okokra hivatkozva távolították el a közelből.

A 12 éves Michált leeresztik a barlangba

A lány által rajzolt, vázlatos térképet használta fel 14 évvel később Noám Árnon, aki rájött, hogy a lépcsők Jicchák (Izsák) terméhez vezetnek, mely általában zárva áll a zsidók előtt, és mecsetként üzemel.  Csapatával úgy határozott, hogy elul hónapjában tesznek kísérletet a barlangba való leereszkedésre, mivel akkor éjjelente beengedik Jicchák termébe a zsidókat az újévet megelőző szlichot ima elmondásának idejére.

Noám Árnon térképe a barlangról

„A szlichot ima igen hangos, és sófárfújás kíséri, ez megfelelőnek tűnt a figyelem elvonására, illetve a fedezésünkre. Némi keresgélés után rábukkantunk a burkolólappal letakart bejáratra a térség padlójának közepén. Vittünk magunkkal szerszámokat, és amikor a sófárok a leghangosabban szóltak, megnyitottuk a követ.”

A kőlépcsők (Noám Árnon felvétele)

A szemük előtt feltárultak a sziklába vájt lépcsőfokok, melyekről a fiatal lány beszélt. „Leereszkedtünk a lépcső aljába, ahonnan egy hosszú, keskeny alagút indult, mely meredeken lefelé vezetett, majd egy padlócsempével nagyjából kirakott kamrába torkollott.” A barlang azonban, melyről a Teremtés könyve beszélt, ekkor még nem került elő.

„Enyhe fuvallatot éreztem, és ebből rájöttem, hogy kell lennie még egy nyílásnak.” – folytatta Árnon. „Követtük a légáramlást, és annak nyomán elérkeztünk a padló egy kővel fedett nyílásáig. Azt is felnyitottuk, és lemásztunk a sziklába vájt barlangba.”

A második barlang (Noám Árnon felvétele)

A barlang neve, a „Máchpélá” a héber „kettős” szó gyökéből ered.  A híres középkori franciaországi tóramagyarázó, Rási szerint a barlang onnan kapta a nevét, hogy kettős kamrája van. És pontosan ezt találta meg a kis csoport: két, egymás mögött elhelyezkedő barlangot. „A barlang hátsó részében egy nyílás vezetett át a második, nagyon alacsony barlangba. Egy helyen azon kaptam magam, hogy emberi csontok között kúszom.”

Az őket a felszínen fedező társaik ezen a ponton figyelmeztették őket, hogy ideje visszatérni. Az imádkozás a végéhez közeledett – immáron másodszor, mert a felfedezőcsapat kedvéért kétszer mondták végig a szlichot imát, hogy időt nyerhessenek.

Az arabok másnap reggel felfedezték, hogy a kőpadlót megnyitották. A Waqf hivatalos panaszt nyújtott be az izraeli kormánynak, és a hevroni arabok lázongani kezdtek.

Noám Árnon

Árnon agyagtörmeléket hozott magával a felszínre, és egy laboratóriumba vitte vizsgálatra, ahol megállapították, hogy a darabkák első Szentély idejéből valók. Ezek után a régészek sem akartak lemaradni erről a ritka lehetőségről. Seev Jevin, az Izraeli Régészeti Hatóság korábbi igazgatója követte Árnon és csapata nyomát – ezúttal a Waqf tudtával és engedélyével. Az Izraeli Régészeti Hatóság csapata bejárta az Árnonék által már feltérképezett területet, és elismerte, hogy az épület alatt csakugyan bronzkori temetkezési hely húzódik. A Waqfot végtelenül feldühítette ez a felfedezés, és egyre többször tettek panaszt az izraeli kormánynál, akik válaszul betonnal zárták le a lejáratot.

A szent város lakójaként Árnont mélyen érintette az ENSZ és a UNESCO határozata, melyben megpróbálják megfosztani a helyet zsidó vonatkozásaitól, annak ellenére, hogy ő ezt a kapcsolatot saját szemével látta.

„Minden régészeti bizonyíték arra mutat, hogy a hely történelmileg zsidó vonatkozású, és története több ezer évre nyúlik vissza. C14-es vizsgálatot végeztettem magán az épületen, és az a polgári időszámítás kezdete előtti I. századra datálható. A muszlimok képtelenek megbirkózni a tényekkel, valamint a hely valós történelmével, így meg sem próbálkoznak vele. Egyszerűen csak ellenzik, hogy zsidók lépjenek oda, pontosan úgy, ahogyan az Ottomán Birodalom idejében történt.”

Oldalnézetből

A Szentföld ottomán uralma alatt, a XIII. századtól fogva, a zsidók nem látogathatták szent helyeiket. A barlang fölötti kőépületet Heródes király emeltette több mint kétezer évvel ezelőtt a zsidó ősapák és ősanyák sírboltjaként ugyanazokból a különleges kövekből, melyekből a mai Siratófal (a Templomhegy egyik külső támfala) készült. Az épületet évszázadokkal később alakították át mecsetté.

„Az ENSZ határozatai egyszerűen szólva antiszemiták és rasszisták.” – mondta Árnon..”

Forrás: BIN

Megszakítás