A Varsói gettólázadás évfordulóján Izrael, és a zsidó világ a Holokauszt áldozataira emlékezik.  A tegnap este kezdődött megemlékezések egész nap folytatódnak. A délelőtt folyamán megszólalnak a légoltalmi szirénák, és az ország két perces csenddel emlékezik meg a hatmillió mártírról. A Soá napján zárva tartanak a szórakozóhelyek é a televíziók emlékműsorokat sugároznak.

A központi megemlékezésen Simon Peres, Izrael államfője a varsói gettólázadás hőseire emlékezett. „Egyértelmű vonal vezet a gettókban, táborokban, erdők mélyén támadt ellenállás és Izrael állam bátorsága és újjászületése között. Ez a vonal méltóságból, a megújult függetlenségből, kölcsönös felelősségvállalásból, Isten nevének felmagasztalásából áll” – mondta megemlékező beszédében a Nobel-díjas államfő – „Mint egy reménysugár, ami nem hunyt ki az iszonyatos kínok közepette sem. A gettó harcosai az életért kiáltottak fel, akkor is, amikor a helyzet kétségbeeséstől sikoltott.”

Peres beszédében kitért napjaink népirtással fenyegető veszélyére, az iráni atomfenyegetésre is. „ A civilizált világnak meg kell kérdeznie magától, hogyan lehetséges, hogy Irán vezetése, amelyik nyíltan tagadja a Holokausztot, egy újabb Holokauszttal fenyeget? Azoknak, akik figyelmen kívül hagyják ezt a fenyegetést egy nép kiirtására, tudniuk kell, hogy egy népet fenyegető Holokauszt az összes népet fenyegető Holokauszt.”

Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus képviseletében az Európában feltámadó antiszemitizmusra hívta fel a figyelmet beszédében.  Külön kiemelte Ukrajnát, Görögországot és Magyarországot, ahol a szélsőséges nézeteket valló pártok térnyerése figyelhető meg.

A megemlékezésen hat túlélő gyújtott meg egy-egy gyertyát, amelyek a Holokauszt hatmillió zsidó mártírjára emlékeztet. Eközben az életüket bemutató filmeket vetítettek le a Jad Vasemben tartott megemlékezésen.

A Varsói gettó lakóinak elkeseredett és elbukásra ítélt lázadása volt az első nagyszabású ellenállás a nácik hatalma ellen, és az egyetlen nagyszabású zsidó felkelés a Holokauszt alatt, amely a bátorság szimbólumává vált: példát mutatott a zsidó és nem zsidó ellenállóknak egyaránt. Éppen ezért választották Izraelben a Holokauszt emléknapjának, nem pedig a január 27-ét, az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóját, ami a Holokauszt nemzetközi emléknapja.

Megszakítás