119 éve, 1902-ben született az áldott emlékű lubavicsi Rebbe. Ez az a nap, melyet az Egyesült Államok – a Rebbe tiszteletére – az oktatás és a tudás megosztásának napjaként ünnepel.

Menachem Mendel Schneerson majdnem 50 éves volt, amikor 1951-ben magára vállalta a Chábád mozgalom vezetését, egy évvel apósa, az előző rebbe, Joszef Jicchák Schneersohn rabbi halála után. Vezetőként a Rebbe mindig nagy hangsúlyt fektetett a születésnapjára azzal, hogy még nagyobb erőfeszítéseket tett arra, hogy a világon minden zsidóhoz elérhessen az üzenete, és minden zsidó számára lehetővé tegye a hagyományok megismerését és gyakorlását.

Az oktatás és a tudás megosztásának napját minden évben az aktuális elnök jelenti be. Nem történt ez másként idén sem: Biden elnök március 24-ét iktatta be a 2021-es oktatás és a tudás megosztásának napjaként, hangsúlyozva az együttműködés és az együttérzés fontosságát a világjárvány idején.

Ez a 43. év, amikor a Rebbe születésének évfordulóját (a héber dátum szerint) megünneplik az Egyesült Államokban. Ez a nap 1978-tól fogva, Jimmy Carter elnöksége óta ad lehetőséget arra, hogy áttekintsük az oktatásnak a társadalomban betöltött helyzetét, mondta Biden elnök, aki „az emberi szellem erejének és kitartásának megtestesüléseként” beszélt a Rebbéről. Arról is szólt, hogy a Rebbe „életét az igazság, az együttérzés, a befogadás és a közösségi érzés támogatása által a gyógyításnak szentelte”.

Az oktatás a Rebbe számára a legfontosabb ügyek közé tartozott, melyekért dolgozott, és küldötteinek ma is ez az egyik legkiemelkedőbb szerepe szerte a világban. A Rebbe gyakran beszélt arról, hogy az oktatás a társadalom alapja, és ezért nem csupán a későbbi munkakörökben alkalmazható tudás megszerzésére kellene koncentrálnia, mivel a célja ennél mélyebb és szélesebb: az oktatás feladata a személyiség építése, valamint morális és etikai értékek hatékony átadása.

Egy alkalommal például így beszélt a Rebbe: „Minden egyes micvával elérünk valamit. Amikor valaki oktatási intézményt alapít, a teljesítménye örök érvényű lesz… Bár az ember elhagyja ezt a fizikai világot, azt az oktatást, amiben részesült, átadja a következő nemzedék számára, és az átadja az azt követő nemzedéknek…”

Az oktatás a Rebbe számára nem volt térben és időben korlátozott. Fiatalnak, idősnek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szól, bárhol is vannak a világban és bármilyen lehetőségeik is vannak. A zsidó oktatás elsődleges célja szerinte az, hogy egyre jobbá és közelibbé tegyük az Örökkévalóhoz fűződő természetes kapcsolatunkat, mely születésünktől fogva kísér minket. Az oktatás számára vallási kötelezettség, mely által a tanulók jelleme egyre jobb és kiforrottabb lesz és egyre közelebb kerülhetnek Istenhez.

A hamarosan ránk köszöntő peszách első (Izraelen kívül első két) estéje, a széder középpontjában is a tanítás áll. Ez volt a Rebbe célja: átadni az utánunk következő generációnak mindazt a tudást, amit mi már megszereztünk. A széder este során tapasztalt furcsaságok célja, hogy az asztalnál ülő gyermekek kérdéseket tegyenek fel, és az ezekre kapott újabb és újabb válaszokból tanulhassanak, fejlődhessenek, legyen szó akár vallási szokásokról vagy zsidó történelemről, akár olyan értékekről, mint az istenszolgálat, a kitartás, vagy az Örökkévalóba vetett feltétlen hit.

zsido.com

 

Megszakítás