Vita előzte meg az iskolanyitást Izraelben. Végül azok álláspontja kerekedett felül, akik szerint a gyerekekre nagyobb veszélyt jelent a bezártság, mint a járvány.

A további óvatos nyitás mellett döntött hétfő este az izraeli kabinet: vasárnaptól a 7–10. osztályos tanulók visszatérhetnek az iskolába a „zöld” és „sárga” jelzésű (tehát nem erősen fertőzött) városokban. Ezenkívül az éttermek, kávézók és a rendezvények helyszíneire vonatkozó zárlatot is feloldották az Egészségügyi Minisztérium iránymutatásainak megfelelően – írja az Új Kelet.

Ez utóbbi azt jelenti, írja az izraeli magyar lap, hogy az éttermekben a szabadban minden látogató távolságtartást betartva leülhet, beltéren azonban csak azok fogyaszthatnak, akik vakcina igazolással rendelkeznek, illetve már felgyógyultak a fertőzésből.

Benjamin Netanjahu egy nappal előtte, vasárnap este jelentette be, hogy a zárlatok miatti lemaradások pótlására minden korosztály számára meghosszabbítja a tanévet július végéig. „A következő napokban fokozatosan újranyitják a sárga és zöld városokban az oktatást a 7-10. évfolyamok számára. Az oktatási miniszter és én is lépéseket teszünk az ismételt zárlatok miatti tantervben lévő hiányosságainak pótlására” – közölte a miniszterelnök. Joáv Galant oktatási miniszter pedig arról számolt be, hogy „ma egy négy részből álló tervet indítunk el a hiányosságainak pótlására. A program az óvodától a 11. évfolyamig terjed.”

A nyitás fontosságát hangsúlyozzák azok az orvosok is, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy az otthontanulás, az izoláció még jobban is árthat az egészségnek – írja a The Jerusalem Post. A lap által idézett egészségügyi minisztériumi adatok szerint a gyerekek és a tanárok között nem nőtt az új fertőzöttek száma, sőt: február 11-én, amikor az óvodások és az alsósok (1-4. osztály) visszatérhettek, 20 ezer gyerek és 2100 tanár volt fertőzött, múlt csütörtökön pedig csak 12 ezer gyerek és 1075 tanár.

Kormányzati és egészségügyi szereplőktől, de magától a miniszterelnöktől is folyamatosan azt lehetett hallani, hogy a vírus brit mutációja különösen veszélyes a gyerekekre. Az izraeli angol nyelvű lapnak azonban egészségügyi szakértők azt mondták, hogy ha ez igaz is lenne, akkor is szükséges volna, hogy a gyerekek visszatérjenek az iskolába, mivel rendkívül ritkán fordul elő, hogy egy gyerek komolyan megbetegedjen a vírustól. Lényegesen többen szenvednek ugyanakkor a meghosszabbított izoláltság következményeitől, fizikailag épp úgy, mint mentálisan.

„Amit elmondhatok az az, hogy látok gyerekeket megfertőződni, de alig látok gyerekeket, akik meg is betegednek” – mondta a lapnak Efi Bilavsky professzor, a Schneider Children’s Medical Center főorvosa. Dr. Galia Barkai, a Sheba Medical Center egyik vezetője szintén úgy látja, hogy míg a Covid-fertőzött gyerekek száma növekszik, közülük csak nagyon elvétve kerül bárki kórházba. Mindkét szakértő hangsúlyozta, hogy a fiatal Covid-fertőzöttjeik többsége más betegségek miatt került kórházba.

„Még súlyos immunhiányos gyerekek esetén is ritkán látjuk, hogy súlyos tüneteket produkálnának” – mutatott rá Bilavsky. „Másrészt azt látjuk, hogy egyre több gyermek szenvedi meg annak a súlyos következményeit, hogy otthon vannak, nem pedig az iskolában.” A szakemberek szerint az elhízás, az étkezési zavarok, a mentális károk valamint a családon belüli erőszak sokkal jobban veszélyezteti az otthon maradó gyerekeket. Hangsúlyozzák ugyanakkor annak fontosságát is, hogy a tanárok mielőbb megkapják oltásaikat, nehogy kitegyék tanítványaikat a vírusnak.

Az Egészségügyi Minisztérium friss adatai szerint egyébként hétfőn 4624 új koronavírusos esetet regisztráltak Izraelben, ezzel 781857-re nőtt a járvány kezdete óta megerősített fertőzöttek száma. 1198 beteget kezelnek kórházban, 729 beteg állapota súlyos, míg 234 fertőzött szorul lélegeztetőgépre.

zsido.com

Megszakítás